Az első félidőben nem úgy tűnt, mintha a La Liga két éllovasa játszana egymás ellen. A Barcelona, ha nem is nyomasztó, de látványos fölényben volt, az idei szezonban látványos támadójátékkal jelentkező Valencia csak elvétve tévedt a katalánok tizenhatosának közelébe.
Hogy mégsem vezetett a szünetben a Barcelona az a játékvezetői testület közreműködésének volt az eredménye: Ignacio Iglesias ugyanis nagyvonalúan továbbot intett, miután Messi labdája lassítás nélkül is jól láthatóan a gólvonal mögé pattant Neto kapus szerencsétlenkedése után.
A második játékrészre aztán ráncba szedte a Valenciát a Marcelinót helyettesító Juan Uría, és máris két egyforma tudású csapat hajszolta egymást. A 60. perc pedig a gólt is meghozta: José Gaya ment le az alapvonalig, középr adott labdájába pedig Rodrigo piszkált bele Umtiti, Mascherano és Ter Stegen gyűrűjében.
A hazaiak jól tördelték a jobbára Messi megindulásaiban és Suárez kiugrásaiban bízó Barca játékát, amivel a 82. percig tudták megakadályozni az egyenlítést, akkor Messi beadására Jordi Alba érkezett remek ütemben.
Az 1-1-es végeredmény azt jelenti, hogy nem csökkent a két csapat közötti négy pontos különbség, azaz a Barcelona továbbra is megnyugtató előnnyel vezeti a bajnokságot a féltávhoz közeledve.
1. félidő |
---|
44Gabriel Paulista |
32Geoffrey Kondogbia |
2. félidő |
---|
89Andreas Pereira |
89Carlos Soler |
86Ezequiel Garay |
82Lionel Messi |
82Rodrigo |
82Jordi Alba |
80Nelson Semedo |
74Rodrigo |
72Andres Iniesta |
68Ivan Rakitic |
60Rodrigo |
60Jose Gaya |
Murillo
Jimenez
Montoya
Garay
Paulista
Gaya
Soler
Kondogbia
Parejo
Guedes
Dembele
Roberto
Gomes
Pique
ter Stegen
Semedo
Vermaelen
Umtiti
Alba
Rakitic
Valencia
4Jeison Murillo |
29Javi Jimenez |
13Neto |
21Martin Montoya |
24Ezequiel Garay 86 |
0Gabriel Paulista 44 |
14Jose Gaya 60 |
18Carlos Soler 89 |
16Geoffrey Kondogbia 32 |
10Daniel Parejo |
7Goncalo Guedes |
19Rodrigo 82 74 60 |
9Simone Zaza |
1Jaume Domenech |
30Nacho Vidal |
3Ruben Vezo |
22Santi Mina |
11Andreas Pereira 89 |
31Nacho Gil |
26Toni Lato |
Barcelona
12Rafinha |
11Ousmane Dembele |
20Sergi Roberto |
21Andre Gomes |
3Gerard Pique |
1Marc-Andre ter Stegen |
2Nelson Semedo 80 |
25Thomas Vermaelen |
23Samuel Umtiti |
18Jordi Alba 82 |
4Ivan Rakitic 68 |
15Paulinho |
5Sergio Busquets |
8Andres Iniesta 72 |
9Luis Suarez |
10Lionel Messi 82 |
13Jasper Cillessen |
22Aleix Vidal |
17Paco Alcacer |
6Denis Suarez |
16Gerard Deulofeu |
19Lucas Digne |
39David Costas |
La Liga, 13. forduló:
Valencia-FC Barcelona 1-1 (0-0)
Villarreal-Sevilla 2-3 (1-0)
Deportivo La Coruna-Athletic Bilbao 2-2 (1-1)
Real Sociedad-Las Palmas 2-2 (1-1)
hétfőn játsszák:
Espanyol-Getafe 21.00
szombaton játszották:
Levante-Atlético Madrid 0-5 (0-2)
Real Madrid-Málaga 3-2 (2-1)
Alavés-Eibar 1-2 (0-1)
Betis-Girona FC 2-2 (0-1)
pénteken játszották:
Celta Vigo-Leganés 1-0 (1-0)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 36 | 29 | 1 | 6 | 83-22 | 61 | 93 | GY GY GY GY GY |
2. | Barcelona | 36 | 24 | 5 | 7 | 74-43 | 31 | 79 | V GY V GY GY |
3. | Girona | 36 | 23 | 7 | 6 | 75-45 | 30 | 75 | GY GY GY D V |
4. | Atletico Madrid | 36 | 23 | 9 | 4 | 67-39 | 28 | 73 | V GY GY GY GY |
5. | Athletic Bilbao | 36 | 17 | 8 | 11 | 58-37 | 21 | 62 | D V GY D V |
6. | Real Sociedad | 36 | 15 | 9 | 12 | 49-37 | 12 | 57 | D V GY V GY |
7. | Real Betis | 36 | 14 | 8 | 14 | 48-43 | 5 | 56 | GY D GY GY D |
8. | Villarreal | 36 | 14 | 13 | 9 | 60-60 | 0 | 51 | GY GY V GY GY |
9. | Valencia | 36 | 13 | 14 | 9 | 37-40 | -3 | 48 | V V V D V |
10. | Getafe | 36 | 10 | 13 | 13 | 41-51 | -10 | 43 | D GY V V V |