Vágólapra másolva!
Amióta Juande Ramos irányítja a Real Madridot, a királyi gárda rendkívül eredményesen szerepel a bajnokságban. A fővárosiak sorozatban hat bajnokit nyertek meg, és ebből ötször még gólt sem kaptak, az edzőváltás tehát egyértelműen jól jött a klubnak.

Januárban ráadásul három új szerzemény is érkezett az együtteshez, akik közül azonban egyelőre csak a Portsmouth-tól megvett francia középpályás, Lassana Diarra számít alapembernek.

Pedig korábban úgy tűnt, hogy az Ajax Amsterdamtól szerződtetett holland csatár, Klaas-Jan Huntelaar lesz a nagyobb fogás, azonban a támadónak egyelőre nem nagyon megy a játék Madridban, arról nem is beszélve, hogy a klub nem nevezte a Bajnokok Ligája tavaszi szakaszára - mivel választania kellett közte és Diarra között.

Mindezek alapján érthető, hogy Huntelaar nem elégedett a helyzetével, ám még ezzel együtt is nagy meglepetést keltett, amikor az egyik spanyol sportnapilap, az AS a csatárhoz közeli forrásokra hivatkozva azt írt: a holland távozni szeretne. Ugyan a másik madridi újság, a Marca ennek éppen ellentmondó híreket közölt ugyanaz a napon Huntelaarról, és a játékos a honlapján is cáfolta ezeket a híreszteléseket, de a legtöbb nemzetközi szaklap vezető anyagként szerepeltette a hírt.

Sőt, az egyik olasz internetes oldal egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: a csatár a nyáron a Juventusban folytathatja a pályafutását. A torinói egyesület korábban is figyelte Huntelaart, azonban tavaly nyáron inkább Amaurit szerződtette, és ez a transzfer maximálisan be is vált, azonban a Juve sportigazgatója, Alessio Secco állítólag továbbra is érdeklődik a holland csatár iránt.

Az Arsenal figyeli a VfL Wolfsburg bosnyák csatárát, Edin Dzekót. A Schalke 04 kiszemeltje a Rangers amerikai szélsője, DaMarcus Beasley.

Az 1. FC Köln szlovén csatárát, Milivoje Novakovicot a Sahtar Doneck vinné. A Juventus érdeklődik a brazil U20-as válogatott szélsője, Diego Costa iránt. A Villarreal bejelentkezett az Athletic Bilbao védőjéért, Andoni Iraoláért.

www.infosport-focivilag.hu