Vágólapra másolva!
Tovább folytatódik a találgatás a Real Madrid következő erősítése kapcsán, és a hírek szerint a királyi gárda rendkívül közel állt ahhoz, hogy máris bejelentse, kit igazolt le a jobbszélső pozíciójára. Ahogyan azt sejteni lehetett, a madridiak elsősorban az angol piacon néztek szét, és egy olyan futballistáért jelentkeztek be, akinek a nevét eddig nem nagyon lehetett hallani a klub kapcsán, azonban nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Liverpool középpályása, Jermaine Pennant még decemberben a spanyolokhoz kerüljön.

Az angol lapok ugyanis úgy tudják, hogy a két klub már megegyezett a focista vételáráról, ami 3,5 millió font lett volna, és a transzfer végül a játékos fizetési igényén hiúsult meg: Pennant ugyanis heti 60 ezer fontos bért szeretett volna kapni Madridban, míg a Real ennek csak a felét fizetné.

Ezzel együtt szinte biztos, hogy Pennant a télen távozik Liverpoolból, ahol Rafa Benítez csak kiegészítő emberként veszi őt figyelembe: a 25 esztendős jobbszélső ebben a szezonban a bajnokságban mindössze három találkozón lépett pályára.

A focista szerződése a nyáron lejár az Anfielden, így aztán a liverpooliak alighanem még januárban szeretnék őt pénzzé tenni, így kapóra jött nekik a Real Madrid ajánlata - amely a hírek szerint még mindig él, vagyis Pennant számára továbbra is adott a lehetőség, hogy Spanyolországba szerződjön. De akad egy másik alternatívája is, ugyanis a Wigan Athletic is érdeklődik iránta: itt az a Steve Bruce az edzője, aki korábban a Birmingham Citynél már volt a focista mestere.

A VfL Bochum érdeklődik a Panathinaikosz csatára, Alekszandrosz Ciolisz iránt. A Fiorentina szélsőjét, Franco Semiolit a Genoa és a Lecce is szeretné leigazolni.

A Bologna középpályását, Sergio Volpit a Torino szemelte ki. Az Arsenal fiatal középpályása, Jack Wilshere-t a West Bromwich Albion veheti kölcsön.

A Tottenham Hotspur megkezdte a tárgyalásokat a West Ham Uniteddel Craig Bellamy leigazolásáról. A Valencia közel áll ahhoz, hogy megszerezze a másodosztályú Castellón védőjét, Ángel Dealbertet. Az Internazionale állítólag szeretné kölcsönvenni a Genoa argentin csatárát, Diego Militót.

www.infosport-focivilag.hu