Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekkel ellentétben ezúttal nem spóroltak a gólokkal a francia bajnokságban, különösen a Lyon és a Monaco járt élen a látványos játékban. A dánoknál rögtön rangadóval kezdődött a tavaszi szezon, és a Bröndby IF legyőzte az FC Köbenhavnt, ismét nyílttá téve az aranyért folytatott küzdelmet. A horvátoknál véget ért az alapszakasz, Oroszországban pedig a Szuperkupával megkezdődött az idény - és "természetesen" a szurkolói rendbontások sem maradtak el.

A dánoknál rögtön rangadóval kezdődött a tavaszi szezon, hiszen az első idei fordulóban a listavezető FC Köbenhavn a második helyen álló Bröndby IF vendége volt. E két együttes kiemelkedik a bajnoki mezőnyből, az elmúlt öt évben mindig ők végeztek az első két helyen, és minden bizonnyal most is így lesz, a kérdés csak az, hogy ki lesz a bajnok: a Bröndby most ugyan legyőzte az FCK-t, de egy ponttal még mindig le van maradva riválisa mögött.

Utoljára az 1999-2000-es idényben fordult elő, hogy nem a Bröndby IF és az FC Köbenhavn szerezte meg az első két helyet a dán pontvadászatban, a két klub tehát az elmúlt időszakban valódi egyeduralkodóvá vált hazájában - olyannyira, hogy fölényüket már a Rangers FC és a Celtic FC skóciai szerepléséhez hasonlítják. Tény, hogy jelenleg ez a két együttes kiemelkedik a mezőnyből, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a tavaszi szezon rajtja előtt a harmadik helyezett Viborg FF nyolc ponttal állt a második Bröndby mögött.

Az élen tehát az FCK állt, amelynél azonban a télen edzőcsere történt, mivel a már négy éve a gárdánál dolgozó svéd Hans Backe még novemberben nagy meglepetésre bejelentette, hogy az év végeztével feláll a kispadról. Utódja a csapat egykori focistája, a norvég Staale Solbakken lett, akinek azonban nem sok edzői tapasztalata volt, így aztán a drukkerek kissé bizonytalanul várták az idei folytatást. A klub kerete sem maradt érintetlen, hiszen elment a dél-afrikai játékmester, Elio van Heerden, illetve a középhátvéd Bo Svensson - utóbbit a norvég Brade Hangeland, előbbit a kanadai Atuba Huthcinson hivatott pótolni.

Ami a Bröndbyt illeti, a sárga-kékeknél Michael Laudrup maradt a tréner, de a játékospiac ezt a klubot sem hagyta érintetlenül. A legérzékenyebbnek veszteségnek a középcsatár Morten Skoubo távozása tűnt, őt a spanyol Real Sociedadnak adták el, a helyére pedig az Aarhus GF csatárát, Morten "Duncan" Rasmussent vették meg - aki becenevét onnan kapta, hogy játékstílusa nagyban emlékeztet az Everton FC robosztus skót támadójáéra, Duncan Fergusonra.

Skoubo távozása ide vagy oda, a Bröndby inkább erősödött a télen, hiszen megvette még az Aalborg BK svéd középpályását, Martin Ericssont, illetve a svéd Malmö FF kameruni balhátvédjét, Joseph Elangát is.

Noha a bajnokságban csak március 12-én csaptak össze a felek, ez már a harmadik tétmérkőzésük volt ebben az évben, hiszen a két együttes a télen a Royal League és a Dán Kupa küzdelemsorozatában is találkozott. A skandináv egyesületek versengésének számító Royal League-benz FCK nyert 2-0-ra, azonban egy héttel a bajnoki előtt a Bröndby kiverte a kupából riválisát, mégpedig egy rendkívül izgalmas találkozón: a továbbjutás sorsa csak a hosszabbításban dőlt el, és addigra az FCK-ból két embert is kiállítottak.

A Bröndby hívei abban bíztak, hogy ezt az eredményt a bajnokságban is meg tudják ismételni, ellenkező esetben a koppenhágaiak túlságosan is elhúztak volna tőlük.

A vasárnap délutáni összecsapáson aztán több mint 26 ezren foglaltak helyet a Bröndby-stadionban, és többségük örömmel látta, hogy a hazaiak az első perctől kezdve agresszívabban játszanak. A vezető találatra 26 percet kellett várni, ekkor a Bröndby támadója, Kim Christensen párviadalt nyert a vendégek válogatott védőjével, Michael Gravgaarddal szemben, a labda pedig a ziccerben lévő Thomas Rasmussen elé pattant, aki nem is hibázott. Michael Laudrup együttes elsősorban középpályásainak köszönhetően tudott fölénybe kerülni, a svéd Marcus Lantz, és honfitársa, a télen megvett Ericsson rengeteg labdát szerzett - utóbbi ráadásul a második félidő elején be is talált, tökéletessé téve debütálását. A Bröndby diadalát Martin Retov tette teljessé a 64. percben, a hazaiak így 3-0-ra nyertek, és egy pontra megközelítették riválisukat a tabellán.