Vágólapra másolva!
Patrick Kluivert szerződése kapcsán a közelmúltban a spanyol sportsajtó egyik fő beszédtémája a Barcelona játékosainak fizetése volt. A holland futballista vételára azért csökkent le drasztikusan, mert nem bele abba, hogy csökkentsék a fizetését, márpedig az új elnök, Joan Laporta egyik célja, hogy legalább húsz százalékkal csökkentse a focisták bérezését. A Marca által a minap közreadott táblázatból az is kiderül, hogy miért.

A madridi napilap ugyanis közzétette, hogy a Barcelona futballistái mennyi pénzt kerestek az előző szezonban - a táblázat jó néhány érdekességet tartalmazott. A lista kiválóan megmutatta, hogy az előző elnök, Joan Gaspart néhány esetben milyen ésszerűtlen döntéseket hozott, és hogy nem sajnálta a pénzt annak érdekében, hogy megszerezzen egy-egy kiszemelt futballistát, ám miután a transzferek többsége nem jött be, jó néhány kispados focista is elképesztően magas fizetéssel rendelkezett, és csak a futballisták bére 120 millió eurós kiadást jelentett a legutóbbi idényben.

A fizetési lista élén, amint az várható is volt, Patrick Kluivert áll, mögötte pedig Gaizka Mendieta található: e két játékos kiemelkedett a sztárok közül. Ketten együtt több mint húszmillió eurót tehettek zsebre a 2002-2003-as pontvadászat során, ami a teljes összegnek több mint az egyhatoda. Nem csoda, hogy Mendietát nem tartotta meg a klub a maga több mint hétmilliós fizetésével (amihez még meccsenként 24 ezer euró jött), mint ahogyan az sem meglepő, hogy Kluivert kontraktusán is változtatni akartak.

Hasonló a helyzet a harmadik legjobban kereső barcelonaival, Carles Puyollal, akivel Gaspart tavaly hosszabbított szerződést, a védő pedig több mint ötmilliós fix fizetéssel rendelkezik. Laporta vele is tárgyal a kontraktus módosításáról, ám az elnök dolga nem egyszerű, hiszen a hátvéd saját nevelésű futballista, tősgyökeres katalán, és ennek megfelelően abszolút közönségkedvenc, esetleges távozása jelentősen csökkentené a presidente népszerűségét.

Nagyon jól keresett a tavaly nyáron igazolt Joan Román Riquelme is, aki pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de ugyanez igaz a szintén közel ötmilliós fizetéssel rendelkező Gerardra is, a legdurvább talán az, hogy a német Robert Enke, aki egyetlen bajnokin sem állt a kapuban, szintén több mint hárommillió eurót tehetett zsebre.

A Betisnek kölcsönadott Alfonso fizetését a kölcsönadási szerződés értelmében szintén a Barcának kellett állnia, ami újabb hárommilliós kiadást jelentett egy olyan focistáért, aki semmi hasznot nem hajtott a klubnak, a gyakran még a kispadra sem felférő támadó, Dani is több mint kétmilliót tehetett zsebre - de a Barcának legalább azt a 12 millió eurót nem kellett kifizetnie, ami akkor járt volna a focistának, ha ő a csapat házi gólkirálya.

A prémiumok egyébként is érdekesek voltak, és játékosonként különböztek. Jó néhány labdarúgó szerződésében semmilyen külön juttatás nem szerepelt, vagyis számukra elméletben teljesen mindegy volt, hogy a csapat hányadik helyen végez, míg a legtöbbjük minden meccsért kapott egy bizonyos összeget, amelyen pályára lépett. Csak pár olyan focista akadt, aki teljesítményétől függően kapott prémiumot: Gabri például minden nyertes meccsért, amelyen szerepelt, 12 ezer eurót tehetett zsebre, Javier Saviola pedig gólonként hatezer euróval lett gazdagabb.

Ami a Laporta-féle takaérkossági programot illeti, annyi már most bizonyos, hogy Mendieta, Frank de Boer és Sorín elmegy (bár az argentin védő a legalacsonyabb fizetéssel rendelkezett - hiába, ő már januárban érkezett, amikor nyilvánvaló volt, hogy nem lehet csak úgy szórni a pénzt), és Kluivert fizetése is csökken (vagy teljesen kiesik, ha a holland inkább elhagyja a klubot). A hírek szerint az elnök Puyollal és Luis Enriquével is tárgyal az esetleges módosításról, és a két játékos ragaszkodik annyira a klubhoz, hogy esetleg bele is menjenek a fizetécsökkentésbe. Az új szerzeményekkel pedig minden bizonnyal olyan szerződést kötnek majd, amelyben - az egyesület valós anyagi helyzete miatt - a prémiumok is jobban teljesítményhez kötöttek lesznek. Laporta így valóban megvalósíthatja tervét, hogy húsz százalékkal csökkentse a fizetésekre kiadott összeget.

A Barca játékosainak fizetése a Marca információi alapján:
Kluivert: 10 500 000 euró
Mendieta: 7 222 000 + 30.000 mérkőzésenként
Puyol: 5 300 000 + 24 052 mérkőzésenként
Riquelme: 4 900 000 + 20 815 mérkőzésenként
Luis Enrique: 5 664 000
Gerard: 4 888 000
Cocu: 3 487 000
Saviola: 3 325 000 + 6 000 gólonként
De Boer: 2 140 000 + 25 000 mérkőzésenként
Reiziger: 3 260 000
Enke: 3 169 000
Alfonso: 3 000 000
Overmars: 3 000 000
Xavi: 1 581 000 + 28 863 mérkőzésenként
P. Andersson: 2 225 000 + 17 129 mérkőzésenként
Dani: 2 195 000
Rochemback: 1 563 000 + 16 957 mérkőzésenként
Christanval: 1 738 000 + 32 000 mérkőzésenként
Gabri: 1 502 000 + 12 020 mérkőzésenként
Geovanni: 1 307 000 + 17 137 mérkőzésenként
Bonano: 1 400 000
Sorín: 1 000 000 + 6 000 mérkőzésenként.