Vágólapra másolva!
A kétszeres Grand Slam-bajnok román teniszező, Simona Halep vereséggel tért vissza doppingeltiltása után a miami tornán. A 32 éves játékos kedden 1:6, 6:4, 6:3-ra kapott ki a spanyol Paula Badosától, csaknem másfél év kényszerszünetet követően.

A volt világelső fellebbezésének a hónap elején adott helyt a nemzetközi sportdöntőbíróság (CAS), így ismét versenyezhet - írja az MTI.

Miami Open Presented by Itau 2024 - Day 4, Simona Halep
Simona Halep vereséggel tért vissza 
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2024 Getty Images

Szeptemberben két különböző doppingvétség miatt 2026 októberéig eltiltották, de ő mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, és jelezte: 

sohasem használt tudatosan tiltott szert. A fellebbezés nyomán aztán a CAS négy évről kilenc hónapra csökkentette a büntetést.

Halep versenyengedélyét 2022 októberében függesztették fel ideiglenesen, mert a US Openen levett A és B mintájában is kimutatták a tiltólistás roxadustatot. Ez a szer fokozza az eritropoetin (EPO) endogén termelését, serkenti a hemoglobin és a vörösvértestek termelődését, ezért vérszegénység ellen használják.

A játékos akkor azt mondta, bizonyítékai vannak rá, hogy egy engedélyezett, de szennyezett táplálékkiegészítőből került a szervezetébe roxadustat. A másik doppingvétséget Halep biológiai útlevelének szabálytalansága jelentette.