Egy szocialista focista és egy gyűrött szovjet mez története
Talán még Homérosz sem tudott volna olyan sztorit kitalálni, mint amit az élet ír napjainkban. A történet egyik főszereplője egy Odüsszeusz-külsejű mai görög hős, a másik egy régen nem élő szovjet focista. Illetve a mesének van egy harmadik, csendes szereplője is, egy 67 évvel ezelőtti CCCP felíratú mez. Ez utóbbit a teniszütői, a különböző kellékei, és a ruhái mellett minden melbourne-i tenisztornára magával viszi Sztefanosz Cicipasz.
Aki nem ismeri a dolog hátterét, az talán homéroszi találékonysággal sem tudja megfejteni a titkot, és talán ha az Iliász, és az Odüsszeia megéneklője manapság élne, talán hagyná a trójai háború és Ithaka királyának viszontagságos hazatérését onnan, inkább Cicipaszról írna hőseposzt.
A történet 1956-ban, Ausztráliában, Melbourne-ben kezdődött. Pontosabban kicsit korábban, 1944-ben, ekkor indult Szergej Szergejevics Szalnyikov labdarúgópályafutásának érdemi része. Mindössze
18 évesen az elődöntőben szerzett góllal juttatta fináléba
a később kupát nyerő Zenit Leningrádot, és ezen teljesítményének köszönhetően le is igazolta a vidéki gárdától, a moszkvai Szpartak. Itt már fiatalon meghatározó játékossá vált, és pályafutása további részét itt töltötte volna, ha nem kerül nevelőapja a Gulagra, és nem mozgat meg minden követ, hogy valamivel emberibb körülményeket garantáló büntetés-végrehajtási intézetbe hozassa. A minden szinten korrupt szocialista országokban egy ilyen óhajt mindig teljesítették, csak hozzátették a Tanúból ismert mondatot:
"majd egyszer kérünk magától valamit, elvtárs!"
Szalnyikovtól azt kérték nevelőapja visszahozataláért cserébe, hogy szerződjön a belügyminisztérium csapatába, a Dinamóba. Természetesen megtette ezt, és ezzel a válogatott irányába is kinyílt számára a kapu. Persze ehhez hozzájárult tehetsége is, Nyikita Szimonjan, aki az 1958-as vb-n a szovjet válogatott csapatkapitánya volt,
az '50-es évek legjobb szovjet csatárának nevezte.
Szalnyikov alapembere volt az olimpián szereplő szovjet válogatottnak. Az ötkarikás játékok focitornájának szocialista országokbeli megítélésével kapcsolatban csak annyit, hogy a négy évvel korábban győztes magyar csapat mai napig hatalmas megbecsülésnek örvend. 1956-ban a magyar válogatott nem védhette meg a címét az akkori politikai helyzet miatt (ez egy másik történet), így
a Szovjetunió lett az aranyérmes.
Szergej Szalnyikov végigjátszotta a tornát, és két góllal járult hozzá az olimpiai bajnoki címhez.
A mérkőzés utáni ünneplésről (ahogy az ilyenkor szokás) nem maradtak fenn írásos emlékek, arról viszont igen, hogy a szovjet küldöttség nem repülővel tért haza Melbourne-ből, hanem hajóval. Ezen a hajón nemcsak szovjet sportolók voltak, hanem más „baráti országokból" érkezettek is.
Az út Melbourne-ből Vlagyivosztokig 20 napig tartott
a déli félteke nyarából a jeges Szibériába (onnan már repült az Aeroflot belföldi járata Moszkvába), de ez a majdnem háromhetes út a huszonéves, erejük teljében lévő sportembereknek az „úszó börtönben" Odüsszeusz bolyongásaival érhetett fel. Akkoriban nemhogy internet nem volt, de gyakorlatilag tv sem, nem beszélve a közösségi oldalakról, meg a különböző videojátékokról. A fiatalok kártyáztak, ittak és a harmadik időtöltést, amit csinálni tudtak egy különböző nemzetiségű fiatalokból álló heterogén társaság tagjai, azt úgyis kitalálja mindenki.
Az akkor 31 éves Szalnyikov a 25 éves csehszlovák tornásznővel, Eva Bosakovával jött össze, aki gerendán ezüstérmet szerzett Keleti Ágnes mögött. A szép hetek után búcsúzáskor
a gáláns, moszkvai úriember szerette volna valami tárgyi emlékkel (is) megajándékozni a hölgyet.
Mivel a Georgia nevű hajó abban az időben nem rendelkezett olyan bolthálózattal mint mondjuk manapság egy Helsinki és Stockholm között közlekedő hasonló eszköz, ezért nekiadta azt az elegáns cipőt, amit eredetileg az otthon maradt feleségének vásárolt. Ugyanis
a jó Szergejt hites felesége várta otthon,
ahogy a már említett irodalmi műben Penelopé a leleményes Odüsszeuszt, aki ennek ellenére hosszú időt töltött Kalüpszó nimfa társaságában.
Egy női cipőnél nagyobb kincs még a '80-as években sem létezett a Szovjetunióban, nemhogy az '50-es években. Szalnyikov az elajándékozott cipő hiányában
üres kézzel tért haza a „kapitalista országban" rendezett olimpiáról,
amit Nyina asszony önmagában sem nézett volna jó szemmel, ám a jövőbe nem látó férje még Ausztrália elhagyása előtt telefonon közölte vele, hogy megvette neki álmai cipőjét. Nem tudni az olimpiai bajnok sztár mit mondott a cipő eltűnéséről, de élete párja aligha hihette, hogy a szekrényből a tengerbe esett az, vagy elvitték a sirályok. Azonnal beadta a válókeresetet.
Szalnyikov egyedül maradt, de természetesen nem állt papnak. Újra megnősült, és a
második házasságából 1964-ben született Julia Szergejevna Szalnyikova,
aki szintén élsportoló lett. Teniszező. Nem is akármilyen.
Juniorként világelső volt, hatszor nyert szovjet bajnoki címet,
alapembernek számított a szovjet Fed Kupa csapatban. És a '80-as években abban a kivételezett helyzetben volt (nemcsak a saját eredményei miatt, hanem édesapja olimpiai bajnoki címe miatt is), hogy nemzetközi tornákon is indulhatott.
Így ismerkedett meg egy athéni tornán az akkor ott vonalbíróként ténykedő Aposztolosz Cicipasszal,
de a '80-as években ez a szovjet hölgy számára reménytelenebb kapcsolat volt, mint édesapjáé az '50-es években a csehszlovák tornásznővel. Ő nem költözhetett külföldre, olyan görög ember meg aligha született, aki napfényes hazájából az akkoriban mínusz 30 fokos telekkel rendelkező, szocialista mintavárosba, Moszkvába vágyott volna. Julia 1990-ben újságírói diplomát szerzett a Moszkvai Állami Egyetemen, és úgy tűnt eltávolodik imádott sportágától, a tenisztől.
Ám a váratlanul érkező „változás szele" felkapta őt (is),
és Görögországba költözhetett szerelméhez. Felvette a görög állampolgárságot, újra edzésbe állt, és ezúttal már „világpolgárként" szabadon utazgathatott, versenyről versenyre.
Visszavonulása után a férjével Vouliagmeniben, egy szállodában, unatkozó nyaralókat tanítgatott teniszezni.
A házaspárnak négy gyereke született: Sztefanosz, Petrosz, Pavlosz, Eliszafet, nem lehet nem észrevenni, hogy olyan neveket választottak, melyek orosz nevek „görögösített" változatai.
Természetesen mindannyian megtanultak teniszezni, a legidősebb,
Sztefanosz ma már a világ egyik legjobbja.
Soha nem titkolta, hogy édesanyjának mekkora szerepe van a stílusának kialakításában:
Az egykezes fonák, az adogatás és a röpték kivitelezése mind anyukámtól származik. Ő jó értelemben véve agresszív volt a pályán.
Ma már ritkán látni olyan lányokat, akik egykezes fonákot ütnek. Ezt is erősségemnek tartom. És anyám tanított meg a hálónál való játékra, és a fegyelemre is."
Sztefanosz Cicipasz beszél oroszul, de olimpiai bajnok nagyapját nem ismerhette, mert Szergej Szalnyikov 1984-ben, 59 évesen halt meg. Ő pedig 14 évvel később született.
Egy másik korban, egy másik világban.
Szalnyikov 10-es szovjet meze, amit az 1956-os olimpián viselt, megmaradt. Sztefanosz Cicipasz pedig mindig magával viszi Melbourne-be az év első nagy tenisztornájára.
origo.hu
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!
origo.hu
Itt vannak a legújabb kormányzati döntések - élőben a Kormányinfó
metropol.hu
Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke
magyarnemzet.hu
Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen
ripost.hu
Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést
vg.hu
Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés
origo.hu
Neuer szánalmas hibája fordulatot hozott a bírók által elcsalt meccsen
nemzetisport.hu
Csütörtöki sportműsor: vb-selejtezőt játszik a magyar férfi kézilabda-válogatott; El-elődöntő
she.life.hu
Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)
origo.hu
Látni kell a madridi Bajnokok Ligája-dráma fő pillanatait!
videa.hu
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
origo.hu
