Tótka Sándor Újpest díszpolgára lett

Tótka Sándor interjú, Tótka Sándor olimpiai, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok valamint ifjúsági olimpiai bajnok magyar kajakozó, Dunavarsányi Olimpiai Központ, Dunavarsány, 2021.08.18.
Tótka Sándor az UTE 39. olimpiai bajnoka lett Tokióban
Vágólapra másolva!
Újpest díszpolgára címet kapott Tótka Sándor olimpiai bajnok kajakos, és elismeréseket vehettek át a tokiói ötkarikás játékokon sikeresen szerepelt újpesti sportolók is.

"Újpest legrangosabb eseményén, ünnepén olyan személyek munkáját ismerjük el, akik az élet különböző területein, az egészségügyben, a vendéglátásban, a városüzemeltetésben, az építészetben vagy az élsportban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, másoknak példát mutattak. Újpestnek szüksége van olyan emberekre, mint önök!" - mondta köszöntőjében Déri Tibor polgármester a IV. kerületi Polgármesteri Hivatalban péntek délután rendezett díjátadó ünnepségen.

Az újdonsült díszpolgár méltatásában elhangzott, hogy ő a klub 39. olimpiai bajnoka, majd kisfilmben mutatták be pályafutását, olimpiai győzelmét.

Tótka Sándor az UTE 39. olimpiai bajnoka lett Tokióban Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az olimpiai aranyérmes Tótka Sándor díszpolgári címe mellett Újpestért Díjban részesült a Tokióban bronzérmes női vízilabda-válogatott öt tagja, Gangl Edina, Keszthelyi Rita, Parkes Rebecca, Rybanska Natasa és Szücs Gabriella, míg elismerő oklevelet kapott Kapás Boglárka olimpiai negyedik úszó, Péni Istán ötödik helyezett sportlövő, valamint Lucz Dóra olimpiai hatodik kajakos.

A díjazottak közül Szücs volt jelen személyesen, a többiek későbbi időpontban veszik át az elismeréseket.

Az Újpest önkormányzata által alapított kitüntetések átadó ünnepségére az Újpesti Városnapok programsorozat keretén belül került sor.