Vágólapra másolva!
Szabó Krisztián, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott másodedzője szerint remek évet zárt a sportág és a nemzeti csapat, amelynek a teljesítményre már csak a hab volt a tortán Liu Shaolin Sándor vasárnapi vb-ezüstérme.

„Ezen a hétvégén mindent láthattunk, ami benne van a short trackben, amitől izgalmas, látványos ez a sportág – mondta az Origónak az éremátadások után a montreali Maurice Richard Aréna folyosóján Szabó Krisztián.

Ennek egyik oka éppen az a 3000 méteres szuperdöntő, amit Liu Shaolin Sándor megnyert, annyi pontot szerezve ezzel, hogy a hetedikről a második helyre kapaszkodhatott fel az összetettben – amiért már járt egy világbajnoki ezüstérem. Amit korántsem adnak ingyen a rövidpályás gyorskorcsolyában.

Liu Shaolin Sándor világbajnoki ezüstérmet szerzett összetettben

Csak lett magyar érem a montreali rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságon, miután a verseny záró napján Liu Shaolin Sándor megnyerte a 3000 méteres szuperdöntőt, ezzel a sikerrel pedig összetettben a második helyen végzett, azaz egy ezüstöt akasztottak a nyakába. 1000 méteren előbb Jászapáti Petra nem jutott tovább a negyeddöntőből, majd a Liu fivérek is elvéreztek, igaz ők egy körrel később, az elődöntőben.

„Azt nagyon fontos látni, hogy az első két döntőben, 500 és 1500 méteren a két döntő tíz helyén kilenc különböző koris volt, azaz csak egyetlen duplázó (az orosz Szemen Elisztratov – a szerk.) volt.

Ezért nem lehet nyugodt senki, amíg vége nincs az utolsó versenynek is, mert úgy meg tudják keverni a kártyákat, hogy az valami félelmetes."

A világbajnokság versenyszámait értékelve a szakember amondó volt, hogy az 1500 a szezon végi fáradtság ellenére is jól sikerült – öt egyéni indulónkból négy továbbjutott – szemben az ötszáz méterrel, ahol finoman fogalmazva sem voltunk szerencsések, vagy elestek a mieink, vagy kizárták őket. A vasárnapi 1000 méteres futamokat értékelve Jászapáti Petrea negyeddöntős búcsúját egyértelműen a mentális fáradtságra vezette vissza, a fiúknál viszont más volt a helyzet.

„Ádó kiesését nagyon sajnáltam, mert szerint ott szabálytalan volt vele szemben a kanadai, aki egyértelműen meglökte, attól esett el.

– mondta Szabó Krisztián a számot végül megnyerő Charles Hamelinnel történt incidensről. – Egyébként is volt több, számunkra megkérdőjelezhető bírói döntés, de úgy vagyunk vele, hogy ez is a short track része, van, amikor számunkra kedveznek, máskor meg nem."

Liu Shaoang az olimpia után a világbajnokságon is hadilábon állt a szerencsével Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A szakember szerint látható volt Liu Shaoang kissé nehezen viselte ezt, mert nagyon szeretett volna egyéniben bizonyítani a rosszul sikerült olimpia után. „De még nagyon fiatal, fel fog ebből állni, és szép eredményeket hoz majd a későbbiekben, ebben egészen biztos vagyok."

Liu Shaolin Sándor utolsó futama azonban nem csak őt, hanem az egész magyar küldöttséget kárpótolta. A rajt előtt az öltözőben ment a matek, a csapattársak minden forgatókönyvet lejátszottak, hogy mi kellhet egy dobogós helyhez. A kanadai Charles Hamelin első helye már biztos volt, de minden más szabad prédaként várt a vadászokra.

Liu Shaolin Sándor lecsapott az ezüstre:

„De azt előre megmondani, hogy mi fog működni, lehetetlen. Jó taktikát választottak a kínaival, a végén pedig óriási harcban Sanyi győzött. Ebben a futamban minden szépsége benne volt a sportágnak."

A váltók ezúttal nem tudták hozni a remélt jó teljesítményt. Az olimpiai bajnok férfi váltó az elődöntőben kecsegtető pozícióban bukott, így csak a B-döntőben futhatott, ahol viszont egy újabb eséssel zártak. Az egy évvel korábban vb-ezüstérmes lányok is a B-döntőig jutottak, ahol az oroszok kizárása után másodikok, összesítésben pedig hatodikak lettek végül. „A fiúk esései egyértelműen a mentális fáradtságnak tudhatók be.

amíg nem történt az a szerencsétlen összeakadás, amiről senki nem tehetett. Le a kalappal a teljesítményük előtt. Voltak olyan számok, ahol lehetett volna jobb eredményt elérni, de, amikor kijöttünk, senki nem gondolta volna, hogy az olimpia után egy összetett ezüstérmet tudunk elhozni."

A váltó mellett az egyén számokban induló Bácskai Sára Luca (70) és Jászapáti Petra teljesítményével is elégedett az edző:

A szakember szerint a mentális fáradtság volt az oka, hogy sok esést láthattunk az egyébként töredezett, és igen rossz minőségű jégen. „Ez azért érdekes, mert az ehhez hasonló csarnokokban, ahol ilyen jó a klíma (a lelátón kellemes pulóveres idő volt – a szerk.) nem szokott ilyen gond lenni, hogy ennyire tördezzen a jég. Nem tudjuk, mi lehet az oka, lehet, hogy a víz minőségében kell keresni az okot. Kezdettől fogva érződött, hogy nem volt gyors a jég, amikor meg elkezdték locsolni, akkor egyszerre puhult fel és kezdett el töredezni, ami merőben szokatlan jelenség.

A kanadaiak számára viszont abszolút hazai pálya volt a Maurice Richard Aréna jege, különösen a férfiak számára, akik három aranyat, mindhármat Charles Hamelin, valamint egy ezüstöt nyertek a vb-n, amihez a nők is hozzátettek még két bronzérmet. „Ritka az, amikor egy csapat a saját csarnokában, a saját jegén rendezhet vb-t, egyben szerencsés dolog is. Hamelin különösen ki tudta használni, és abszolút megérdemelten lett ő az összetett vilábajnok."