Vágólapra másolva!
A Sky Sports információi szerint Lennox Lewis brit profi világbajnok nehézsúlyú ökölvívó pénteken Londonban bejelenti végleges visszavonulását.

A 38 esztendős öklöző tavaly június óta nem lépett rigbe, akkor Los Angelesben Vitalij Klicsko ellen kétséges győzelmet aratott: az addig valamennyi pontozónál vezető ukránt a hatodik menet után sérülés miatt leléptették.

A Boksz Világtanács (WBC) január végén március 1-ig adott haladékot Lewisnak, hogy döntse el, vállalja-e a visszavágót, amelyért 20 millió dollárt kaphatott volna. Most azonban úgy tűnik, Lewis nem áll ki, ami azt jelenti, hogy megfosztják világbajnoki övétől, s ez esetben a legvalószínűbb, hogy a megüresedett trónért Vitalij Klicsko a dél-afrikai Corrie Sandersszel mérkőzik.

"A 2001-ben Hasim Rahman ellen elvesztett csata után láttam Lennoxon, hogy már nincs benne a régi tűz. A Tyson elleni győzelmét követően pedig kiderült, hogy igazán már nincs, ami motiválja" - mondta Frank Maloney, Lewis korábbi menedzsere.

Duke McKenzie, három súlycsoport korábbi vlágbajnoki a BBC Five Live rádiónak a következőket mondta: "Lewis visszavonulásának a híre nem lepi meg a bokszvilágot. Lennox pokoli sok pénz összegyűjtött már a karrierje során, és már nem kell bizonyítania senkinek, azaz jól döntött. Semmit nem nyerne egy újabb Klicsko elleni összecsapással, de mindent elveszítene. Már mindenkit megvert, akit meg kellett vernie a nehézsúlyúak mezőnyében - Mike Tyson, Evander Holyfield, David Tua is kikapott tőle, hogy csak egy pár nevet említsek."

McKenzie hozzátette: "Lennox közeli ismerősei mind arról győzködték, hogy akassza szögre a bokszkesztyűit, s én, mint Lennox Lewis-rajongó, boldog vagyok, hogy a visszavonulás mellett döntött."

Lewis amatőrként kanadai színekben nyert olimpiát 1988-ban Szöulban, a hivatásosok között 41-szer diadalmaskodott (ebből 31-szer KO-val), kétszer kikapott (Rahmantól és Holyfieldtől, később mindkettőjüknek visszavágott), és egyszer döntetlent ért el.