Vágólapra másolva!
A Sun értesülései szerint 2 millió font összegben bukik szponzori szerződéseket a THG (tetrahidrogesztrinon) doppingszer használatán rajtakapott Dwain Chambers. Európa legjobb sprinterének a B próbája is pozitív lett, s ha a Nemzetközi Atlétikai Szövetség "bekeményít", akkor négy éves eltiltást is kaphat.

A 25 éves Chamberst még augusztus 1-én a németországi Saarbrückenben egy edzőtáborban ellenőrizték teljesen váratlanul, s a Guardian brit lap október 22-i számában már megszellőztette, hogy a versenyző A tesztje pozitív lett. November 7-én pedig megtörtént a hivatalos bejelentés is, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által akkreditált Los Angeles-i laboratóriumban elvégzett B próba is kimutatta a THG nevű csúcsfeljesztésű szteroidot. Mindezt a Brit Atlétikai Szövetség jelentette be, s azonnal hatállyal eltiltotta a kontinensünk legjobb sprinterének számító 25 éves atlétát. A büntetés mértékéről a britek "házon belül" később döntenek. Ám több korábbi doppingeset bizonyítja, hogy a döntő szót a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) mondja majd ki.

A tetrahidrogesztrinonnal kapcsolatos visszaélések az elmúlt hetekben rázták meg a sportvilágot. Kiderült, hogy egy mesterséges szteroidról van szó, amelynek hatása több hónapig tart, azonban csak legfeljebb egy hétig kimutatható. A THG megjelenéséről egy névtelenséget kérő edző révén szerzett tudomást a NOB és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), és így nyílt lehetőség gyorsan kifejleszteni a kimutatását célzó módszert. Chambers nem az egyetlen, aki lebukott; az idei amerikai bajnokságon az A próba a középtávfutó Regina Jacobs, a súlylökő Kevin Toth és a kalapácsvető John McEwen szervezetében is kimutatta a THG-t. A három amerikai B próbájának eredményét még nem hozták nyilvánosságra.

Chambers 100 méteren az 1998-as budapesti Eb-n 2., az 1999-es sevillai vb-n 3., a 2000-es sydneyi olimpián 4., a 2001-es edmontoni vb-n 5. volt, 2002-ben a müncheni Eb-n aranyérmes lett, idén augusztusban a párizsi vb-n a 4. helyen végzett. Ugyanitt a 4x100-as brit váltóval ezüstérmes lett. Chambers legjobb időeredménye 100-on 9,87 mp, amit 2002-ben futott, s ezzel - holtversenyben az ugyancsak brit Linford Christie-vel - Európa-csúcstartó.

Amennyiben Chambersre a jelenleg érvényben levő szabályok alapján szabják ki a büntetést, akkor két éves eltiltásra számíthat. Ám mivel az Nemzetközi Atlétikai Szövetség a THG felbukkanása miatt szigorú példát akar statuálni, meglehet, hogy négy éves eltiltást kap. Lamine Diack, az IAAF szenegáli elnöke ugyanis a napokban már felvetette, hogy el kell gondolkozni azon, nem lenne-e helyes visszaállítani a korábbi, négy éves eltiltást. De ha Chambers csak két évet kap is, az athéni olimpián akkor sem vehet részt.

Az szinte biztosra vehető, hogy Chambers lebukása miatt a brit váltótól elveszik a párizsi vb-ezüstöt. S a versenyző anyagilag igen sokat veszít az ügyön; a Sun értesülései szerint 2 millió font - átszámítva mintegy 740 millió forint - értékben voltak szponzori szerződései, amelyeket most felbontanak a támogatói. Mi több, az augusztus óta szerzett pénzdíjait, hozzávetőleg 150 ezer fontot is vissza kell fizetnie rendezőknek.

Chambers azonban aligha törődik bele mindebbe, amit jelez, hogy jogi képviselője, Graham Shear szerint hiába lett védence B próbája is pozitív, egy hosszú és bonyolult jogi procedúrában még csak az út elején tartanak. Könnyen lehet tehát, hogy egy újabb "Dieter Baumann-ügy" vette kezdetét...

Fábik Tibor