Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány okozta esetleges váratlan események kiküszöbölésére az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) a szerdán kezdődő idényre bevezették a csapatonkénti 4-6 vésztartalékos játékos szerepkörét.

A tengerentúli szakzsargonban "taxicsapatoknak" keresztelt

4-6 fős különítmény a klubonkénti 23 fős alapkerettel utazik és edz, és akkor nevezhető be innen mérkőzésre, ha az alapkeretből valakinek pozitív lesz a koronavírustesztje.

Az együttesenkénti 27-29 főt minden nap tesztelik. A taxicsapatból játékos meccsnapon, helyi idő szerint délután 5-ig nevezhető a találkozóra.

A szerdán induló szezonban úgynevezett "taxicsapatok" is lesznek Forrás: AFP/2021 Getty Images/Rich Lam

A vésztartalékos rendszer azt szolgálja, hogy minden gárda biztosan ki tudjon állni négy sorral (4 támadótrióval és 3 hátvédpárral), valamint két kapussal.

A pandémia előtti időszakban nem volt ilyen rendelkezés, a csapatok 23 játékossal utaztak az összecsapásokra, a többiek pedig a tartalékegyütteseknél voltak.