Vágólapra másolva!
Éppen egy hónap múlva kezdődik Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, a budapesti atlétikai világbajnokság. Ennek alkalmából a vb helyszínén, a Nemzeti Atlétikai Központban sor került egy sajtótájékoztatóra, amelyen a magyar szervezőbizottság beszámolt a nyitóünnepség részleteiről, ismertette a legfrissebb jegyértékesítési adatokat, valamint részletezett egyéb, a nézők számára érdekes információkat is.

A budapesti atlétikai világbajnokságot szervező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Németh Balázs az esemény elején elmondta,

a világversenyt augusztus 19-én este 18:15-től egyelőre még nyilvánosságra nem hozott sztárfellépőkkel, a nyár legnagyobb bulijával nyitják meg a szervezők,

a nyitónapon résztvevő nézők pedig különleges ajándékokban is részesülnek. Ráadásul a többihez hasonlóan már aznap is három számban döntőt rendeznek, így a vb első győzteseit is láthatják a kilátogatók.

Németh Balázs egy hónappal a vb kezdete előtt árult el néhány dolgot a nyitóünnepségről Fotó: Csudai Sándor - Origo

A vb programját úgy alakították, hogy

minden este pályára lép magyar versenyző:

már a nyitónapon a vb-bronzérmes kalapácsvető Halász Bence is dobókörbe lép. De az első este Halászék mellett a 4x400 méteres vegyes váltó, a női 10000 méteres síkfutás és a férfi súlylökés döntőjét, valamint a férfi 100 méteres síkfutás résztvevőit is láthatják a nézők.

Németh Balázs hozzátette, a vb-re már több mint 250 ezer jegyet adtak el, és

a héten többek között Indiából, Japánból és Chiléből is érkezett jegyigénylés,

de ahogy elmondta, Magyarországról is egyre többen vásárolnak belépőket. Ez pedig azért sem véletlen, mert az utóbbi hetekben világcsúcsok és Európa-csúcsok sora dőlt meg több számban is, amiből az következhet, hogy a atlétika világsztárjai óriási küzdelmekre készülhetnek Budapesten.

Azzal, hogy az utolsó hónapba léptünk, gyakorlatilag elkezdődött a történelmi sportesemény. Folyamatosan érkeznek a sporteszközök, a televíziós közvetítésekhez szükséges berendezések és a stadion lassan elnyeri a világbajnokságon látható pompáját" – nyilatkozta Németh Balázs.

A Nemzeti Atlétikai Központ tökéletessé tételén folyamatosan dolgoznak Fotó: Csudai Sándor - Origo

A vezérigazgató elmondta, több ezer soros táblázatban gyűjtötték össze a minél tökéletesebb megvalósításhoz szükséges teendőket, és noha ezek közül a legtöbb már teljesült is, még a hátralévő egy hónapban is vannak különféle tennivalók.

Az átfogó cél azonban az, hogy augusztus 27-ével ne érjen véget a világbajnokság hatása,

hanem legyen olyan hagyatéka, amely után Magyarországon valóban az egyik legnépszerűbb sportággá váljon az atlétika, és a világ minden pontjára jó hírét vigyék az emberek hazánknak.

Már 250 ezernél is több embernek van jegye az augusztus 19. és 27. között megrendezésre kerülő vb-re Fotó: Csudai Sándor - Origo

Magyarországról 30 atléta, összesen pedig több mint 200 ország 2000 versenyzője küzdhet majd az aranyérmekért és azért, hogy több száz ezer helyszíni- és egymilliárd televíziónéző előtt mutassa meg magát. A budapesti atlétikai világbajnokság Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz, amelyet augusztus 19. és 27. között rendeznek a Nemzeti Atlétikai Központban, valamint az utcai futó- és gyaloglóversenyeknek otthont adó Hősök terén.

Jegyek kaphatók az atlétikai világbajnokságra a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen 9 esti és 5 délelőtti program lesz a világbajnokság alatt és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfi maraton 27-én reggel 7-kor rajtol.