Vágólapra másolva!
A Yonhap News értesülése szerint visszatérhet a Forma-1-es versenynaptárba a Dél-koreai Nagydíj, amelyet mindössze három évig, 2010 és 2013 között rendeztek meg Jeongamban.

Az idei Forma-1-es szezonban 24 helyszínen rendeznek futamokat. Az elmúlt években számos új házigazdával bővült az F1-es naptár, köztük két Egyesült Államokbeli futammal és a Katari Nagydíjjal.

A régi helyszínek is sikerrel tértek vissza a száguldó cirkuszba, elég csak imolai pályát említeni, amely az Emilia Romagna Nagydíjnak ad otthont. 

A legendás helyszínek visszahozatalakor a dél-afrikai Kyalami Grand Prix versenypálya is felmerült, ahol 1993 óta nem rendeztek Forma-1-es nagydíjat. Most azonban úgy tűnik, hogy Dél-Korea is bekapcsolódott a visszatérését folytatott versengésbe. 

Visszatérhet Dél-Koreába a száguldó cirkusz
Fotó: AFP/Jung Jeon-Ye

A Japán Nagydíj hétvégéjén Incshon - Dél-Korea harmadik legnagyobb városa - polgármestere szándéknyilatkozatot nyújtott be Stefano Domenicalinak, a Forma-1 vezérigazgatójának. 

A 2,6 millió lakosú Incshon Szöul közelében fekszik, a szervezők pedig utcai pályát javasoltak a futamra, amely 2026-ban vagy 2027-ben debütálna az F1-es naptárban, és legalább öt szezonon keresztül maradna a versenynaptárban. 

Amióta a Liberty Media tulajdonában vannak a Forma-1 jogai, egyre több utcai pálya szerepel a versenynaptárban - ez a tendencia pedig folytatódni látszik. A tervek szerint 2026-ban Madrid veszi át a Spanyol Nagydíj helyszínét Barcelonától, a döntés hátterében a fenntarthatóság és a szurkolók számára nyújtott kényelem áll, amit Incshon remélhetőleg ki tud majd használni.

Nagyszerű közlekedési hálózattal rendelkezünk olyan helyekkel, mint az Incshon repülőtér és az Incshon kikötő, valamint számos luxusszállással. Nagyszabású tárgyalásokat fogunk kezdeni, hogy az F1-et Incshonba hozzuk

 – mondta Yoo Jeong-bok, a dél-koreai város polgármestere. 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.