Vágólapra másolva!
86 éves korában meghalt Ted Toleman, aki a ’80-as években saját Forma-1-es istállóval rendelkezett.

Ted Toleman alapítója és tulajdonosa volt a Toleman Formula-1-csapatnak, halálát a családja jelentette be.

A Toleman csapat 70 nagydíjon vett részt 1981 és 1985 között, majd megvette a Benetton, most pedig az Alpine csapataként funkcionál.

Toleman legemlékezetesebb tette az marad, hogy lehetőséget adott egy bizonyos Ayrton Sennának, aki később háromszoros világbajnok lett. A tragikus sorsú pilóta 1984-ben került a csapathoz, első évében három dobogós helyezése is volt, majd a Lotushoz igazolt.

Ted Toleman imádta a sebességet, motorcsónakkal is versenyzett, de indult Le Mans-ban és a Dakar Rally-n is.