Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Mercedes pilótája, George Russell ijesztő balesetet szenvedett az Ausztrál Nagydíj utolsó szakaszában, miközben Fernando Alonsót kergette. A brit pilóta a hétvégi Japán Nagydíj előtt beszélt az ijesztő jelenetekről.

George Russell balesete miatt Alonso egyébként büntetést kapott, mert indokolatlanul nagyot fékezett a versenybírók szerint. Russell elmondta, próbál túllépni a dolgon, de szerinte a rendezőknek gyorsabban kellett volna reagálniuk.

George Russell ijesztő balesetet szenvedett
Fotó: Paul Crock / AFP

Russell elmondta, nem beszélt Alonsóval a történtek óta, próbálta viccesen elütni a dolgot, de érezhetően hatással vannak rá még a történtek.

„Különleges helyzet volt. 

Egy beláthatatlan íven voltam, ahol 250-nel mennek az autók, ráadásul az aszfalt közepén, féloldalra borulva.

 Ilyenkor csak arra lehet gondolni, hogy valami katasztrófa történik. Szerencsére mögöttem volt tíz másodpercnyi szünet, és eltelt 10-12 másodperc, mire a biztonsági autót beküldték. Tíz másodperc alatt elmehetett volna ott öt, hat, hét autó is, ha ez az első körökben történik, és több ütközés is történhetett volna, akkor is, ha sárga zászlós jelzés van érvényben” – mondta Russell, aki szerint gyorsabb reagálásra van szükség.

„Szerintem meg kell találnunk a módját, hogy automatikusan érkezzen a reakció, akár egy másodpercen belül is, amikor egy autó ilyen veszélyes helyzetbe kerül, mert életekről dönthet egy másodperc is” – tette hozzá a brit, aki szerint mindenkinek jogában áll fékezni vagy éppen gyorsítani, hogy a megfelelő íveket használhassa, de itt is kell húzni egy határt.

„Ha valaki az egyenes közepén kezd fékezni, visszavált, gyorsít, majd felvált megint, újra fékez, ez szerintem túlmegy azon, hogy követi vagy őrzi a vonalvezetését. Nem gondolom, hogy Fernando manővere különlegesen veszélyes lett volna, de ha nem kap büntetést, annak újabb következményei lehetnének” – mondta Russell.

 

 

 

Hirdetés: ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.