Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábiában bejelentették, hogy új versenypályát építenek Rijád mellett, amelynek első kanyarja 20 emelet magasan lesz, és a jövőben ott rendezik majd a közel-keleti ország Forma-1-es futamait.

Elképesztő versenypálya épül Szaúd-Arábiában

Szaúd-Arábiában 2021 óta rendeznek F1-es futamokat, azonban a Dzsiddában kialakított nagytempójú utcai pályát ideiglenes megoldásnak szánták, mert egy épített helyszínen képzelik el a jövőben a versenyek lebonyolítását. A szaúdiak bejelentették, hogy a Rijádtól 50 kilométerre fekvő Qiddiyában terveznek létrehozni egy futurisztikus versenypályát, amelyről már digitális képeket is megosztottak az interneten.

A hírek szerint az óramutató járásával ellentétes lesz a pálya vonalvezetése, melyen a végsebesség a 360 km/órát is elérheti, a LED-fényekkel megvilágított első kanyar pedig 70 méteren át emelkedik, tehát a 20 emeletes magasságot is meghaladja majd.

A tervezett versenypálya az FIA biztonsági előírásainak megfelel, felépítésének sajátossága pedig abból adódik, hogy az épített helyszínek és a városi pályák tulajdonságait fogja ötvözni - számolt be róla a motorsport.com.

"A Speed Park Track igazi megtestesítője lesz Qiddiya játékos filozófiájának, és Qiddiya válik majd a szaúdi motorsport otthonává, illetve a világ egyik vezető motorsportos létesítményévé. 

A látogatóknak és nézőknek az egyik legunikálisabb élményben lesz részük a világon, köszönhetően az úttörő pályának, amely készen áll majd, hogy a világ legnagyobb motorsportos eseményeit lássa vendégül" -

nyilatkozta Abdullah Aldawood, a Qiddiya Befektetési Vállalat ügyvezető igazgatója az ambiciózus projektről.

A döbbentes tervek ellenére a megvalósításra nem a közeljövőben kerül sor, ugyanis 2027-ig még Dzsiddában rendezik a Szaúd-Arábiai Nagydíjat.

Kapcsolódó cikkek