Cikkünk folyamatosan frissül
A szabadedzések alapján egyértelműen a Ferrari a melbourne-i pole pozíció legnagyobb esélyese, így megszakadhat az autójában új motorral versenyző Max Verstappen nagy sorozata. Az olasz istálló a 250. pole-ját szerezheti a Forma–1-es Ausztrál Nagydíjon, de leginkább Charles Leclerc-nek be is kell váltania ehhez a szurkolók hozzá fűzött reményeit.

Kövesse velünk az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésének eseményeit!

 

05:32
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Megszakadhat a sorozat

Köszöntjük Olvasóinkat az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésének élő közvetítésében! A szabadedzések alapján egyértelműen a Ferrari a melbourne-i pole pozíció legnagyobb esélyese, így megszakadhat az autójában új motorral versenyző Max Verstappen nagy sorozata. Lando Norris is így gondolja.

05:33
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

19-en a mezőnyben

A Forma-1-es mezőny Logan Sargeant nélkül folytatja a hétvégét, Alexander Albon balesete után ugyanis úgy összetört a Williamse, hogy nem lehetett megjavítani, tartalék karosszériát pedig nem hozott magával a Williams. A csapat mégis úgy döntött, hogy az amerikai hagyja ki a folytatást, a brit-thai pilóta hibája ellenére.

05:34
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Megbüntették a Ferrari pilótáját

Carlos Sainz a harmadik szabadedzésen elkövetett szabálytalanságáért bűnhődött.

05:38
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Jubilálna a Ferrari

Az olasz istálló a 250. pole-ját szerezheti a Forma–1-es Ausztrál Nagydíjon, de leginkább Charles Leclerc-nek be is kell váltania ehhez a szurkolók hozzá fűzött reményeit. A monacóinak ez lehetne a 24. rajtelsősége, a Ferrari színeiben Niki Laudának és neki van 23, és csak Michael Schumachernek volt több ennél.

05:43
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Ezért éri meg elöl zárni a melbourne-i időmérőn

Hamilton 8, Leclerc és Verstappen 1-1 pole-t szerzett eddig Melbourne-ben a jelenlegi mezőnyből. Az eddigi 26 itteni futamból 23-szor az első négy hely valamelyikéről indulva nyerték a versenyt, közülük a pole-ból induló 11-szer.

05:49
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Ilyenek a körülmények

19 fokos a levegő, 35 fokos az aszfalt az Albert Parkban, az ég pedig részben felhős ugyan, de eső nem várható.

 

05:53
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Hihetetlenül kis különbségek eddig

Az első szabadedzésen az első nyolc helyezett 122 ezreden belül volt, a harmadik gyakorláson pedig négyen voltak 92 ezreden belül az élen, úgyhogy nagyon szoros időmérő várható.

05:58
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Nagy ügyködés a Mercedesnél

Helyszíni jelentések szerint Russell és Hamilton autóján is szokatlanul hatalmas munkálatok folynak közvetlenül az időmérő kezdete előtt.

06:00
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Kezdődik a Q1 - csak négy kieső lesz

Sargeant távolléte miatt eggyel jobb reménye van a csapatoknak, de a papírforma szerint az Alpine, a Sauber és a Haas pilótái közül így is búcsúzik négy. Elindult a 18 perces Q1!

06:04
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Két csapat kivár

Az előjelek alapján nem meglepő, hogy az RB-k mellett a két Mercedes vár ki a legtovább a pályára hajtással. Néhányan már gyors körön.

06:06
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Ferrari-vezetés

Leclerc, Sainz, Verstappen, Pérez, Norris, Piastri a sorrend, miután már 16-an túl az első körükön. Az RB-k és a Mercedesek is a pályán.

06:10
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Kieső helyen a Mercedes

Russell az első köre után kieső helyen, akárcsak Csou, Gasly és Ocon. Verstappen, Pérez és Piastri javított, Alonso pedig egyenesen átvette a vezetést.

06:15
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Ez a sorrend az utolsó körök előtt

Ismét két Ferrari van az élen, Russell pedig a fékproblémái ellenére kijött a kiesőzónából. A jelenlegi állás szerint Hülkenberg, Ricciardo, Csou és a falat is súroló Ocon nem jutna tovább, de még mindenkinek van egy lehetősége a javításra.

 

06:20
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Megvannak a kiesők, a hazaiak bánatára

Szinte mindenki javított, végül Sainz zárta az élen a Q1-et. Hülkenberg, Gasly, Ricciardo és Csou búcsúzott, az ausztrál pilóta azért, mert elvették a továbbjutást érő körét.

 

06:26
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

A Ferrari magabiztos

Leclerc és Sainz is használt lágyakon kezdi meg a 15 perces Q2-t.

06:31
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Piastri a második

Az élmezőny tagjainak első Q2-es körei után Verstappen, Piastri, Sainz, Leclerc, Norris, Pérez az első hat sorrendje.

06:35
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

A Ferrari előnyben

Sainz az új gumikra váltva 198 ezreddel átvette a vezetést Verstappentől. Jelenleg az öt élcsapat tíz pilótája áll továbbjutást érő helyen. Még öt perc van a Q2-ből.

06:41
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Nagy meglepetés a Q2-ben!

Albon, Bottas, Magnussen és Ocon kiesése nem meglepetés, rajtuk kívül azonban nem Cunoda, hanem Hamilton búcsúzott. 59 ezreddel maradt el csapattársától.

 

06:48
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Kinek sikerül a háromból három?

Sainz eddig mindkét szakaszt megnyerte, de most jön a legfontosabb. Verstappen pedig az eddigi két időmérőt nyerte a szezonban, de most jön a várhatóan legszorosabb. Kezdődik a 12 perces Q3.

06:53
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Valami történt a Red Bullnál

Sainz 1:16,331-es ideje nem tűnt verhetetlennek, de vezetett Leclerc, Piastri és Russell előtt. Ám jött Verstappen, és 283 ezredes előnnyel az élre ugrott – talán megint a legjobbkor változtattak beállításokat a Red Bullon.

06:56
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Alonso volt veszélyben

A fűre csúszott és centikre volt a faltól a spanyol pilóta, de nem tört össze az autója. Verstappen, Sainz, Leclerc, Pérez, Norris, Piastri, Russell, Cunoda, Alonso és Stroll a sorrend az utolsó gyors körök előtt.

07:01
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Elrontotta a Ferrari

Verstappen további 133 ezredet javított, az 1:15,915-ös időre pedig pláne nem volt senkinek válasza. Leclerc nagyot hibázhatott, mert visszajött a bokszba, és csak az ötödik. Verstappen a 35. pole-ját szerezte, mögötte Sainz, Pérez, Norris, Leclerc, Piastri, Russell, Cunoda, Stroll és Alonso a sorrend.

07:05
2024. március 23.
Vágólapra másolva!

Ennyi döntött a pole-ról

Sorozatban a negyedik pole-ját szerezte meg Max Verstappen, végül 270 ezreddel verte Sainzot. Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval és az értékelésekkel hamarosan jelentkezünk! A futam vasárnap 5 órakor kezdődik.