Vágólapra másolva!
A Mercedes új első szárnnyal ékezett a bahreini Forma-1-es tesztre. Az illetékesek szerint szabályos a megoldás.

A Mercedes újítónak számító megoldása arról szól, hogy a szárny legfelső lapja nem ér el teljesen az autó orráig, ezzel pedig segít elterelni az autó orránál keletkező áramlatokat. A szabályokat úgy tartotta be csapat, hogy a szárnylapról csak egy nagyon keskeny sáv ér hozzá az orrhoz, de az előírásokat ezzel teljesítették.

A Mercedes új első szárnya
Fotó: Andrej ISAKOVIC / AFP)

A bahreini teszten Toto Wolff csapatfőnök is kitért az újításra, elmondta, csak olyan elemeket építenek be, amivel kapcsolatban hosszasan egyeztetnek az FIA szakembereivel, és ebben az esetben sem volt ez másképp.

Az FIA később még betilthatja ezt a megoldást, annak ellenére, hogy nem ütközik semmilyen szabállyal, ugyanis joguk van ahhoz, hogy megtiltsanak olyan megoldásokat, amik szerintük szembe mennek a sportág érdekeivel.