Vágólapra másolva!
Az RB versenyzője, Cunoda Júki szerint az egyik riválisuk rejtegeti a teljesítményét a szezon előtti teszteken. A japán pilóta úgy látja, nincsenek rossz helyzetben a középmezőnyben zajló csatát tekintve.

Altat a Williams? 

Csütörtökön rendezik a második tesztnapot Bahreinben a Forma-1-ben, összesen három nap áll a csapatok rendelkezésére a jövő heti szezonnyitó előtt, az első nap végén pedig Cunoda Júki szólalt meg a különböző istállók vélt teljesítményéről - írja a Motorsport.

Formula 1 Testing In Abu Dhabi, Cunoda Júki
Cunoda Júki nem rejtette véka alá a véleményét 
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Beata Zawrzel/NurPhoto

Az AlphaTauriról átnevezett RB versenyzője három csapatot érez erősnek, emellett azt is hozzátette, hogy szerinte a melyik csapat nem mutatta meg egyelőre a valós erejét:

„A Red Bullon kívül úgy tűnik, hogy az Aston és a Ferrari is rendben van, a McLarent nem tudom megítélni. A középmezőnyben pedig úgy érzem, hogy a Williams rejtegeti egy kicsit a teljesítményét.

Ezenkívül azt gondolom, nem vagyunk rossz helyzetben a középmezőnyben zajló csatát tekintve. Remélhetőleg így is tudjuk folytatni. Szerintem jó kezdés lenne, ha az első versenyen a középmezőny elején tudnánk lenni” – mondta a japán pilóta.