Grosjean 2022-ben csatlakozott az Andretti Autosporthoz az IndyCarban, ahol az első idénye küszködősre sikerült, az idei szezont viszont remek tempóval kezdte és három dobogós helyezést ért el. Bár eddig nagy volt a csend Grosjean jövőjével kapcsolatban, és ugyan Andrettiék hivatalosan egyelőre még nem jelentették be, hogy Grosjean jövőre nem folytatja náluk, de a szakítás várható volt, ugyanis a csapat sorra tett bejelentéseket a közel múltban, mint Marcus Ericsson leigazolását és Kyle Kirkwood hosszabbítását.
Grosjean most a közösségi oldalán törte meg a csendet, és közleményt adott ki, amelyben azt sugallta, hogy jogi eljárást indít a csapat ellen.
"Nagyon élveztem a munkát az Andretti Autosport IndyCar-csapatával, és büszke vagyok a két szezon során elért sikereinkre. Hálás vagyok az amerikai formulaautózás legmagasabb szintjén szövődött barátságoknak. Arra számítottam, hogy a következő évben is az Andretti Autosport kiváló szakembereivel folytathatom a versenyzést. Csalódott vagyok, hogy ez fog teljesülni, de sok sikert kívánok Andretti csapatának.
Más lehetőségeket keresek, hogy folytathassam az IndyCar-karrieremet. Választottbírósági eljárást indítottam Indianában az Andretti Autosport ellen a jogaim védelme érdekében. John Maley és Mark Owens fognak képviselni engem"
– írta Grosjean a Twitteren.
Grosjean útja a sajtóhírek szerint a Dale Coyne irányába vezethet, amely csapatnál 2021-ben debütált az IndyCarban.