Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Miami Nagydíjon a kétszeres világbajnok Max Verstappen a 9. helyről rajtolva aratott emlékezetes győzelmet. A holland pilóta csapattársa, Sergio Pérez indult az első helyről, de ez nem volt elég számára a sikerhez, mert a két versenyző teljesítménye között hatalmas különbség volt a vasárnapi futamon.

Verstappennek balszerencséje volt Miamiban az időmérőn, de mindezt a futamon ellenpontozni tudta a remek teljesítményével. A formula.hu megírta, hogy a Red Bull főnöke, Christian Horner szerint a holland mindössze néhány kanyarban volt gyorsabb csapattársánál, Péreznél, ám ez döntőnek bizonyult a verseny végkimenetele szempontjából.

"Egyértelműen az első szektor jelentette közöttük a különbséget: a hármas kanyartól a hatosig azt hiszem. Max kiemelkedő volt ebben a szektorban, ott volt gyorsabb Checónál, a körök további része nagyjából egyben volt.

Nehéz megindokolni, egyszerűen a kanyarok ritmusa ezt eredményezte, Max egész hétvégén parádézott a pálya azon szakaszán.

De ez majd változik futamról futamra" - árulta el Horner.

Sergio Pérez és Max Verstappen csatáját a holland sztár nyerte Miamiban Forrás: NurPhoto via AFP/Gongora/NurPhoto/Gongora

főleg a futam közepén. Max most kiemelkedő volt, de még rengeteg van hátra, kicsi köztük a különbség, és nagyon sok minden történhet - fűzte hozzá a Red Bull csapatfőnöke.