Vágólapra másolva!
A McLaren új fejlesztési csomagja várhatóan már az Azeri Nagydíjra megérkezik, Andrea Stella csapatfőnök pedig biztos benne, hogy zökkenőmentesen feltehetik az autóra a fejlesztéseket, annak ellenére, hogy Bakuban egy sprintverseny is színesíti majd a hétvégét.

A csapat későn alakította ki az MCL60 fejlesztési menetrendjét, így az első három versenyre alacsonyabb elvárásokkal utaztak és Bakura hoznak új elemeket a padlólemezre. Mivel azonban sprinthétvége elé nézünk, csak egy órányi gyakorlás lesz az időmérő előtt a normális három óra előtt. Ráadásul a hétvégén legalább két állórajton kell átesnie a versenyzőknek, a bakui pálya pedig híres arról, hogy az első kanyarokban történnek balesetek. Ennek ellenére a McLaren csapatfőnöke,

Andrea Stella nem aggódik az új fejlesztések beépítése miatt, szerinte „viszonylag könnyű" lesz azokat feltenni.

"Ha nem tapasztalunk semmilyen rendellenességet, akkor viszonylag könnyű lesz az új fejlesztéseket elhozni, még akkor is, ha ez egy sprinthétvége lesz, mert a modern Forma-1-ben rengeteg adattal érkezünk a versenyre. Az aerodinamikai teljesítményre tudunk következtetni a nyomásérzékeny szenzorokkal kialakított térképünkön" - magyarázta Stella.

de az autók általában ugyanúgy viselkednek, ahogy fejlesztés közben várjuk tőlük, szóval ezért döntöttünk úgy, hogy elvisszük Bakuba, még akkor is, ha egy sprinthétvégéről van szó".

A McLaren már megújult autóval érkezik Bakuba Forrás: AFP/Paul Crock

Stella emellett a sprintversenyek új formátumát is támogatja a külön időmérő edzéssel.

"Támogatjuk, amit a Forma-1 próbál elérni, támogatjuk, hogy a szombati nap még izgalmasabb legyen, és még több versenyszerű tartalom legyen, ahelyett, hogy csak egyszerűen egy második szabadedzést tartanánk, ahol autók köröznek, ami szerintünk nem túl hasznos. Szóval támogatjuk az ötletet" – fogalmazott a McLaren csapatfőnöke.