Mercedes' British driver Lewis Hamilton drives ahead of Ferrari's German driver Sebastian Vettel during the first lap of the Belgian Formula One Grand Prix at the Spa-Francorchamps circuit in Spa on August 26, 2018. - (Photo by EMMANUEL DUNAND / AFP)
Vágólapra másolva!
A megszerezhető összes pontot begyűjtötte Lewis Hamilton és a Mercedes, miközben Sebastian Vettel csúnyán leszerepelt. Négy éves szünet után ismét megszavaztattuk a magyar F1-es szakújságírókat a legutóbbi szezon legjeiről!
Mészáros Sándor(Autósport és Formula Magazin, F+1 Blog)
Versenyzők
1. Hamilton 2. Verstappen 3. Leclerc
A brit ötödik vb-címe a legjelentősebb bajnoki sikerei közé kívánkozik annak fényében, hogy az idény első felében voltak olyan időszakok, amikor úgy tűnt: lehet, hogy ezúttal tényleg le kell mondania a trónról. Lehet kedvelni vagy utálni, de tény: sokadszorra is igazolta klasszisát, egyebek mellett azzal, hogy a nehéz helyzetekben is képes volt motiválni a csapatát. Az idény végére olyan szinten felülkerekedett mindenkin, hogy Abu-Dzabiban annak ellenre is simán nyert, hogy az embernek a helyszínen az volt az érzése, hogy a versenyzés csak egyfajta kiegészítő tevékenység a Will Smith-szel folytatott non-stop bohóckodás mellett.
A másik megosztó személyiséghez, Verstappenhez remek produkciók és botrányok fűződtek idén is, így vitán felül áll: sokat hozzátett a 2018-as idény eseményeihez.
Leclerc igazolta hírnevét, ami nem volt könnyű, hiszen a juniorszériákban elért eredmények miatt az elejétől kezdve hatalmas nyomás nehezedett a vállaira, ráadásul nehezítette a dolgát az is, hogy már tavasszal elkezdődött a susmus a 2019-es ferraris szerepvállalásról.
Csapatok
1. Mercedes 2. Red Bull 3. Sauber
Az év első felében úgy tűnt, hogy a Mercedes kissé belekényelmesedett a turbós hibridkorszak domináns csapatának szerepkörébe, de annak ellenére is tudtak riadót fújni és sebességet váltani, hogy a Ferrari minden korábbinál nagyobb nyomást helyezett rájuk.
A Red Bullnak még a szokásos hajtáslánc-hendikeppel is sikerült megmutatnia, hogy amennyiben ütőképes lett volna az erőforrásuk, talán átrajzolhatták volna az egész szezon képét.
A dobogó harmadik foka elméletileg a Ferrarié kellene, hogy legyen, de a végére Vettellel együtt összezuhanó vörösök helyett a Sauberé nálam a bronzérem. Lehetett sejteni, hogy az előző években a pusztulás szélén táncoló svájci csapatnak jót tesz majd, hogy a maranellói holdudvarba kerülnek, de arra még ők sem számítottak, hogy a sereghajtó szerepköréből képesek lesznek a középmezőny legjobbjai közé ugrani.
Galéria: Ricciardo és Verstappen bakui ütközése kockáról kockára - Galéria
7/15
Daniel Ricciardo és Max Verstappen (Red Bull Racing) balesete a Forma-1-es Azeri Nagydíjon
Versenyek
1. Azerbajdzsáni Nagydíj 2. Kínai Nagydíj 3. Német Nagydíj
Baku senkinek sem a szíve csücske, viszont tagadhatatlan, hogy az elfogadhatónál jóval veszélyesebb pálya képes meghökkentő futamokat produkálni. 2017 után idén is volt minden: zűrzavar, fordulatok, szívszorító dráma és meglepetéseredmény.
Kína szintén őrület volt a köbön Ricciardo váratlan diadalával, Hockenheim pedig a jelentősége miatt kívánkozik a toplistámra: nehéz elfelejteni azt a döbbenetet, amely a sajtóteremre telepedett azokban a pillanatokban, amikor a kavicságyon átszánkázott, a falba fúródva a Ferrari kormányát csapkodó Vettel megjelent a képernyőkön. Attól a pillanattól kezdve a német a folytatásban egyetlen pillanatban sem emlékeztetett arra a magabiztos négyszeres világbajnokra, akit korábban ismertünk.
Rajtok
1. Räikkönen – USA Nagydíj 2. Verstappen – Orosz Nagydíj 3. Belga Nagydíj
Räikkönen nem riadt meg a pole-ból balra húzó Hamiltontól az austini rajtnál, bátran és harciasan maradt a belső íven, így az élre törve kezdte meg a futamgyőzelme felé vezető utat. Verstappen Szocsiban olyan látványos löketet produkált a hátsó traktusból a rajtnál és az első körben, hogy azzal hirtelen a fél mezőnyön átverekedte magát.
Galéria: A legjobb képek az USA Nagydíjról - Galéria
2/26
AUSTIN, TX - OCTOBER 21: Lewis Hamilton of Great Britain and Mercedes GP waves to crowd on the drivers parade before the United States Formula One Grand Prix at Circuit of The Americas on October 21, 2018 in Austin, United States. Dan Istitene/Getty Images/AFP
A Belga Nagydíj rajtját a jelentősége miatt választottam a saját toplistámra: Hamilton és Vettel nagyot vívtak a kialvó piros lámpa után és az első körben, a mögöttes mezőnyben viszont a La Source-nál a Hülkenberg által felöklelt Alonso hajmeresztő módon rongyolt át Leclerc felett: azóta kiderült, hogy ez volt az első olyan baleset, amely során a sokat kritizált, de hamar megszokott glória igazoltan életet mentett.
Az év pillanata
Sok szép és érdekes pillanata volt 2018-nak is, de jómagam inkább egy időszakot választanék, mégpedig a hat héten át tartó ötfutamos ciklust, amely kimerítő volt mindenki számára, legyen szó versenyzőről, szakemberről vagy médiamunkásról, viszont úgy összerázta a paddockot, mintha az egy nagy európai cserkésztábor lett volna. Soha nem volt még ilyen energiazabáló periódusa az F1-nek, de az is biztos, hogy rendkívüli módon erősítette az emberi kapcsolatokat. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen ezt végigcsinálva, a napok számát tekintve több időt töltöttünk a sportbéli cimborákkal és kollégákkal, mint saját családjainkkal.
Az év csalódása
Vettel. Sokáig úgy tűnt, hogy megnyerheti a vb-t, de valamilyen rejtélyes oknál fogva úgy szétcsúszott, mint még soha, a zászlóvivő összezuhanása pedig óhatatlanul is rányomta a bélyegét a Ferrarira is. A német idén végre rácáfolhatott volna azokra a kritikusokra, akik szerint csak és kizárólag akkor tud bajnokságot nyerni, amikor a legjobb autó van alatta, és a csapat is teljes mértékben neki dolgozik, de ez ezúttal sem sikerült neki.
Mi lesz jövőre?
Nagy csodákat nem várok, akik eddig erősek voltak, ezután is azok lesznek: az élmezőnyben folytatódik a Mercedes-Ferrari csata, a kérdés a topcsapatokkal kapcsolatban szerintem leginkább az, hogy mire megy a Red Bull a Hondával? A japánok munkájának előbb vagy utóbb be kell érnie és szép lenne, ha már jövőre meglepetést tudnának okozni. Izgalmakat remélek attól, hogy Leclerc és Gasly élcsapathoz került, és nagyon várom azt is, hogy lássam az F2-ből érkező ifjoncokat. Bízom abban is, hogy Kubica visszatérése jól sikerül.
Cikkünk következő oldalán Ujvári Máté (az M4 Sport bokszutcai riportere) szavazatait és szöveges indoklását találja!