Vágólapra másolva!
A Bild értesülése szerint az orosz nemzeti repüléstechnikai intézet igazgatótanácsa a Sauber pénzügyi támogatása ellen szavazott, így továbbra is súlyos anyagi gondban maradhat a csapat.

Július közepén bíztató hírek érkeztek a pénzügyi problémákkal küszködő Sauberről: a csapat bejelentette, hogy megállapodást kötött egy háromtagú orosz befektetői csoporttal, melyet két befektetési alapkezelő, valamint a nemzeti repüléstechnikai intézet alkot.

A beígért pénz azonban még nem érkezett meg a Forma-1-ben húsz éve versenyző csapathoz, és lehet, hogy később sem fog - a Bild információi szerint ugyanis a repüléstechnikai intézet igazgatótanácsának szavazásán nagy többséggel elutasították a 400 millió eurós befektetést. Az intézet egyébként a tervek szerint műszaki téren is együttműködött volna a Sauberrel.

Lehet, hogy mégsem segítik ki az oroszok a Saubert Forrás: AFP



Az istállót irányító Monisha Kaltenborn korábban azt mondta, bürokratikus okok miatt nem kapták még meg a pénzt. A Bild úgy tudja, a Sauber nem csak Nico Hülkenbergnek, hanem az évente körülbelül 200 ezer eurót kereső Esteban Gutiérreznek, valamint tavalyi pilótájának, Kamu Kobajasinak is tartozik fizetéssel, ráadásul a Ferrari motorjait és a Pirelli gumijait sem fizették még ki. Az adósságuk elérheti a 80 millió eurót, amelyből 35 millióval a beszállítóknak tartoznak.

Egyes feltételezések szerint a potenciális orosz befektetők garanciát akarnak arra, hogy támogatottjuk, a 18. évét két hét múlva betöltő Szergej Szirotkin - aki mellesleg a repüléstechnikai intézet igazgatójának a fia - vezethet a csapatnál 2014-ben, mivel ennek hiányában nem érdekelné őket a megállapodás.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!