Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdai bejelentése szerint a 2006-os Forma-1-es idény március 12-én kezdődik Bahreinben, s október 22-én zárul Brazíliában. A Magyar Nagydíjra az ideinél egy héttel később, augusztus 6-án kerül sor.

Az FIA kihirdette a hivatalos 2006-os versenynaptárat, amely kevés meglepetéssel szolgált. Hónapok óta tudni lehetett, hogy a március 15. és 26. között, Melbourne-ben esedékes Nemzetközösségi Játékok miatt ezúttal nem az Ausztrál Nagydíj lesz a szezonnyitó, csak az volt a kérdéses, hogy Malajzia vagy Bahrein rendezheti az esztendő első versenyét. A befutó végül a királyság lett, ahol mindenki nagyon büszke az új versenynaptárban elfoglalt előkelő helyre.

Az idény egyébként csakúgy, mint idén, 19 futamból áll majd, noha a csapatok közül sokan panaszkodtak arra, hogy ez sok. Az Ausztrál Nagydíj jövőre harmadik lesz a sorban, az európai idény április 23-án, San Marinóban indul.

A Monacói Nagydíjat az ideihez képest egy héttel később rendezik, míg a Brit Nagydíj elveszítette hagyományos júliusi helyét, s ezúttal június 11-én kerül rá sor. Az indianapolisi botrány ellenére jövőre is lesz Amerikai Nagydíj, a mezőny július 2-án versenyez majd a legendás aszfaltcsíkon.

A Magyar Nagydíjat a szokásos augusztus második felére eső dátum helyett idén július 31-re tették, a futam új időpontja augusztus 6. A szezonzáró 2004-hez hasonlóan ismét a Brazil Nagydíj lesz, amennyiben az FIA-nek és a szervezőknek sikerül az összes vitatott kérdésben egyezségre jutnia.

A 2006-os program:
március 12.: Bahreini Nagydíj
március 19.: Malajziai Nagydíj
április 2.: Ausztrál Nagydíj
április 23.: San Marinó-i Nagydíj
május 7.: Európa Nagydíj
május 14.: Spanyol Nagydíj
május 28.: Monacói Nagydíj
június 11.: Brit Nagydíj
június 25.: Kanadai Nagydíj
július 2.: Amerikai Nagydíj
július 16.: Francia Nagydíj
július 30.: Német Nagydíj
augusztus 6.: Magyar Nagydíj
augusztus 27.: Török Nagydíj
szeptember 10.: Olasz Nagydíj
szeptember 17.: Belga Nagydíj
október 1.: Japán Nagydíj
október 8.: Kínai Nagydíj
október 22.: Brazil Nagydíj - még tárgyalás alatt

Az új versenynaptár mellett hivatalossá váltak a Forma-1-es bizottság által hétfőn elfogadott szabálymódosítási javaslatok, miután Rómában a Motorsport Világtanács is áldását adta a változásokra. Az úgynevezett CDG-szárnyak bevezetésére és a slick gumikra való visszatérésre a Világtanács a 2008-as évet javasolta, ebből azonban az eredeti terveknek megfelelően lehet 2007 is, amennyiben a technikai bizottság tagjainak nyolcvan százaléka decemberig jóváhagyja a tervet.