Vágólapra másolva!

Visszavonulhat a Ferrari elnöke

Elképzelhető, hogy Luca di Montezemelo, a Ferrari elnöke távozik az olasz cég éléről.

"Egy ciklus véget ért, ideje elgondolkodni a jövőről" - jelentette ki az autógyártó cég elsőszámú vezetője, aki 1991-ben került a vállalat élére.

Di Montezemelo egy modenai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy célja a gyártási eljárás fejlesztése, illetve a pénzügyi stabilitás biztosítása mellett a sportsikerek elérése volt, és mindhárom területen megfelelt a saját maga által felállított követelményeknek.

A Forma-1-ben a Ferrari a konstruktőrök között egymás után háromszor (1999, 2000, 2001), a pilóták versenyében Michael Schumacher kétszer (2000, 2001) nyert világbajnokságot az ő elnöksége alatt. Az esetleges lemondására vonatkozó újságírói kérdésre azt válaszolta: ezen még gondolkodnia kell, a döntést hetek múlva hozza meg.

Korábban:

Montezemolo: A Ferrari semmit sem nyerhet

Fórum:

Ferrari