Vágólapra másolva!
A világgazdasági recesszió kedvezőtlen hatásainak csökkentése érdekében a Nemzetközi Automobil Szövetség 2003-tól takarékossági intézkedéseket kíván bevezetni a Forma-1-ben, ugyanakkor - tekintettel a sportág növekvő népszerűségére - Ázsia felé terjeszkedne.

Max Mosley FIA-elnök szerint az lenne a kívánatos, ha a motorok az eddigi 350 km helyett akár 800 km-t is kibírnának, vagyis a kocsik egyetlen erőforrással teljesítenék a péntektől vasárnapig tartó programot.

Ha az időmérő edzésen műszaki hiba következne be, akkor engedélyeznék a tartalékautó vagy egy újabb motor használatát, ugyanakkor a pilótát a rajtlista végére sorolnák.

"Korábban szinte csak az esős tréningeken alakult ki váratlan sorrend, ettől viszont nagyon izgalmasak lettek a futamok, és a mostani ötlet megvalósítása hasonló helyzetet eredményezne" - vélekedett Mosley. "Valamit tennünk kell a költségek visszaszorítására, s a csapatok többsége támogatja az elképzeléseket. A módosítások csak akkor léphetnek már jövőre érvénybe, ha októberben elfogadnánk azokat."

Az elnök az ázsiai terjeszkedésről elmondta: "Szerintem hamarosan óriási figyelem irányul majd a távol- és közel-keleti térségre. Kína és India megfelelő házigazdája lehetne egy-egy nagydíjnak. Ha eljutnánk ezekre a helyekre, akkor a világ népességének felét érintené a sorozat."

Jelenleg a szuzukai és a sepangi futam, a Toyota-csapat, motorszállítóként a Honda, versenyzőként a japán Szato Takuma (Jordan-Honda), valamint a malajziai Alex Yoong (Minardi) képviseli Ázsiát az autós gyorsasági világbajnokságon.

Korábban: