Vágólapra másolva!
Michael Schumacher elvállalta a szereplést a Race of Champions elnevezésű gálán, december 4-én így raliautóval is megmutathatja, nincs nála jobb.

Dörzsölhetik a markukat a Race of Champions szervezői, a december 4-i gálára sikerült leszerződtetniük a hatszoros Forma-1-es világbajnok Michael Schumachert, valamint a rali-vb aktuális éllovasát, Sebastien Loeböt. A viadalon, amely elsősorban kikapcsolódást jelent a pilóták számára, az autó- és motorversenyzés nagyjai mérik össze tudásukat raliautóban, kimért pályán. Idén a hagyományoktól eltérően (1992 óta nem volt példa ilyesmire) nem a Kanári-szigeteken, hanem Franciaország első számú sportarénájában, a Párizs közeli Stade de France-ban rendezik a mókát kilométerhosszú, nyolcas alakú pályán.

"Imádom ezt a versenyt" - mondta Schumacher. "Korábban mindig néztem a tévében, s gondoltam is rá, hogy egyszer kipróbálom magam. Biztosan jól fogok szórakozni." Schumacher ült már WRC-autóban, igaz, nem sofőrként, hanem "navigátorként": év elején a világbajnok Petter Solberg mellé csüccsent be (a Ferrari vezérkara ki is akadt rendesen), a rövid száguldást élete legjobb élményei közé sorolta. Ugyanakkor kategorikusan kizárta annak lehetőségét, hogy Mika Häkkinenhez hasonlóan ő is raliversenyeken induljon, mint mondta, számára a pályák nem elég biztonságosak. A bajnokok versenyében viszont nem talált kivetnivalót, hiszen kifejezetten rövid futamokra kerül majd sor.

A Race of Champions alapötlete, hogy a különböző kategóriák legjobbjait az év végén azonos autókkal, egyenes kieséses rendszerben egymásnak eresszék, hogy aztán a győztes megkapja a bajnokok bajnoka címet. Az autók párhuzamos pályán futnak, így gyakorlatilag centiről centire követhető, ki áll az élen. Elképzelhető, hogy az idei viadalon Valentino Rossi is ott lesz, teljessé téve a "sztárkollekciót". A Forma-1-esek közül korábban Nick Heidfeld, Cristiano da Matta, Fernando Alonso és Antonio Pizzonia is kipróbálta magát a versenyen, tavaly Sebastien Loeb nyert.