Vágólapra másolva!
A hatszoros világbajnok Michael Schumacher fantasztikus körrekorddal lett a Forma-1-es Német Nagydíj második időmérő edzésének legjobbja, így vasárnap 61. alkalommal rajtolhat az első helyről. Baumgartner Zsolt a 20. időt érte el, így a 10. sorból indulhat.

A Minardi-Cosworth két pilótája kezdte a kvalifikációt, s az olasz Gianmaria Bruni ismét simán megelőzte magyar csapattársát. A faenzai istálló duóját a Jordan-Ford kettőse követte, s Nick Heidfeld és Giorgio Pantano is fölényesen került Baumgartnerék elé, de az már meglepő volt, hogy a rutinosabb német versenyző "kikapott" olasz kollégájától. Az edzés első kvintettjét Cristiano da Matta zárta, s a papírformát igazolva mindenkit megelőzött.

A következő ötösből Mark Webber, Christian Klien és Szato Takuma is a várakozásoknak megfelelően szerepelt, majd jött a Ferrari két sztárja. Rubens Barrichello roppant gyorsan kezdett, de később többször hibázott, s csak 9 ezreddel előzte meg a BAR-Honda japán pilótáját. A hatszoros világbajnok, idén is fölényesen vezető Michael Schumacher semmit sem bízott a véletlenre, fantasztikus tempót diktált, s a végén megdöntötte Juan Pablo Montoya pályacsúcsát, amely az első időmérő edzésen született!

A harmadik csoportból Giancarlo Fisichella, illetve Felipe Massa sem remekelt, majd következett Kimi Räikkönen. A McLaren-Mercedes finn klasszisa parádésan kezdett, de a második szektorban már lassabb volt Michael Schumachernél, majd a végén már közel 4 tizedes hátránnyal került a második helyre. Jarno Trulli sem tudta megelőzni a Ferrari csillagát, és a finn riválistól is elmaradt. Az első időmérő edzés egyik kellemes meglepetését jelentő Olivier Panis most is jól teljesített, igaz, a legjobbakra nem volt veszélyes.

Az utolsó kvintett nyitóembere, David Coulthard a pálya kétharmadáig az élen állt, azonban az utolsó szektorban lelassult, de így is az addigi harmadik legjobb lett. Fernando Alonso bejött a skót mögé, majd Jenson Button a második legjobb időt érte el, de a pénteki motorcsere miatt 10 hellyel hátrábbról kell majd kezdenie vasárnap. A kvalifikációt a Williams-BMW két versenyzője zárta, s a Ralf Schumachert helyettesítő Antonio Pizzonia messze elmaradt a várakozásoktól. Juan Pablo Montoya mások példáját követve a pálya kétharmadáig a leggyorsabb volt, de végül nem tudta megelőzni Michael Schumachert.