Vágólapra másolva!
Tizenegyedik futamához érkezett a Forma-1-es világbajnokság.

Silverstone-t kezdetektől fogva a brit autóversenyzés otthonaként szokás emlegetni, s noha az angolok hajlamosak túlzásba esni (a megállapítást a versenysportok egész történetére kiterjeszteni), abban feltétlenül igazuk van, hogy az első Forma-1-es futamot ők rendezték. 1950. május 13-án Giuseppe Farina nyerte meg az első versenyt (1948-ban is volt egy bemutató jelleggel) Alfa Romeóval, egy, a Royal Air Force által a második világháborúban használt repülőtér helyén felépített pályán.

Több kisebb változtatás után egy nagyobb átépítést végeztek a ringen 1991-ben, majd még egyet 1994-ben. Nagyjából ekkor alakult ki a pálya mai vonalvezetése, amely gyors kanyarjaival alaposan próbára teszi az abroncsokat. Egy gyors silverstone-i körhöz jól beállított aerodinamikára (és persze hibátlan vezetői teljesítményre) is szükség van, a néhány lassabb forduló ugyanis kompromisszumra készteti a szakembereket a szárnybeállítások terén. Előzni nem nagyon lehet.

Angliáról lévén szó, esőre mindig jó esély van Silverstone-ban, s mivel az aszfalt nagyon sima, az égi áldás jégpályává varázsolhatja a pályát. További probléma, hogy a ring sík területen épült, így a gyors kanyarokban (például a Beckettsben) erős széllel kell számolni. Mindez alulkormányozottsághoz vezethet, s az egyensúlybeállítást is nehézkessé teszi.

A pálya neve: Silverstone
Debütálásának éve: 1950
Futamok száma: 37

Aszfaltminőség: kiváló/sima
Ideális gumikeverék: lágy/puha
Gumikopás: közepes
Padlógázarány: 60%
Üzemanyagfogyasztás: közepes
Elérhető csúcssebesség: 335 km/h

Körrekord edzésen: 1:18.998 (Juan Pablo Montoya, Williams-BMW, 2002)
Körrekord versenyen:
1:22.236 (Rubens Barrichello, Ferrari, 2003)

Időeltolódás: -1 óra
Verseny startja: 14.00

A legutóbbi győztesek:
2003:
Rubens Barrichello (Ferrari)
2002: Michael Schumacher (Ferrari)
2001: Mika Häkkinen (McLaren-Mercedes)
2000: David Coulthard (McLaren-Mercedes)
1999: David Coulthard (McLaren-Mercedes)
1998: Michael Schumacher (Ferrari)
1997: Jacques Villeneuve (Williams-Renault)
1996: Jacques Villeneuve (Williams-Renault)
1995: Johnny Herbert (Benetton-Renault)
1994: Damon Hill (Williams-Renault)

http://www.silverstone-circuit.co.uk