Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Williams-istálló tesztpilótája, Antonio Pizzonia szerint Juan Pablo Montoyával együtt Ralf Schumacher is távozik 2004 végén.

Antonio Pizzoniát nagy reményekkel szerződtette a 2003-as szezon előtt a Jaguar, a brazil azonban nem tudott megfelelni az elvárásoknak, folyamatosan rossz teljesítményt nyújtott. A csapatvezetés nem nézhette mindezt tétlenül, idény közben kipenderítette a dél-amerikait, helyére pedig Justin Wilsont ültette a Minardiból.

Wilson végül nem tudott gyökeret ereszteni Milton Keynesben, a szezon végén megköszönték munkáját. Azóta a Forma-1-ből is kiszorult, nem úgy, mint Pizzonia: a brazil újra a Williams tesztpilótája. Persze, nem elégszik meg ennyivel, versenyezni szeretne.

"Úgy néz ki, az év végén a csapat mindkét pilótája távozik. Nagyszerű lenne, ha újra versenyezhetnék, per pillanat semmit nem szeretnék jobban" - mondta Pizzonia, aki szerint Mark Webber lehet a csapat másik pilótája. Az ausztrál 2003-ban is csapattársa volt a Jaguarnál, mint fentebb utaltunk rá, azokból az időkből éppenséggel nem jött ki jól...

Juan Pablo Montoya a 2005-ös szezontól a McLaren pilótája lesz, s erősen tartja magát a hír, hogy helyét Webber foglalja majd el. Pizzonia viszont kicsit sem érezheti magát nyeregben, mert amennyiben Ralf Schumacher valóban a Toyotához igazol (a bejelentések, cáfolatok után az F1Total.com szerint most az a helyzet, hogy a német megy, s állítólag már alá is írta hároméves szerződését), Marc Gené (a másik tesztpilóta), Giancarlo Fisichella, David Coulthard, Jacques Villeneuve, az IRL-es Scott Dixon, vagy akár a korábban kipróbált két újonc, Nico Rosberg és Nelsinho Piquet is szóba kerülhet utódjaként. Arról nem is beszélve, hogy Sir Frank Williams szíve szerint Jenson Buttont is visszaédesgetné, bár mint az egyik hírügynökségnek bevallotta, erre nem sok esélyt lát.

"A BAR kiváló autót adott Jensonnak, aki rengeteget fejlődött az utóbbi években: szélvészgyors lett" - értékelte az angolt Sir Frank. "Szeretném, ha újra nálunk versenyezne, de a dolgok mostani állása szerint David Richards (a BAR csapatfőnöke) valószínűleg inkább a kezét vágná le, mint hogy elengedje arany tojást tojó tyúkját."

Silverstone, 1. nap:
1. Trulli (olasz, Renault) 1:17.298 (79 megtett kör)
2. Pizzonia (brazil, Williams-BMW) 1:18.291 (102)
3. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:18.604 (70)
4. Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes) 1:19.341 (42)
5. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 1:19.406 (50)
6. Montagny (francia, Renault) 1:19.717 (97)

Mugello, 1. nap:
1. Massa (brazil, Ferrari) 1:19.529 (72)
2. da Matta (brazil, Toyota) 1:21.610 (77)
3. Zonta (brazil, Toyota) 1:21.680 (101)