Vágólapra másolva!

Schumit Imolában sem lehetett megverni

Michael Schumacher a 2004-es Forma-1-es idény negyedik versenyét, a San Marinó-i Nagydíjat is megnyerte, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a világbajnoki pontversenyt. A hatszoros világbajnok pályafutása 74. futamgyőzelmét aratta, ezúttal Jenson Button előtt. Az angol zsinórban két harmadik hely után lett második, s érte el ezáltal eddigi legjobb eredményét. A dobogó harmadik fokára Juan Pablo Montoya állhatott fel, Baumgartner Zsolt tizenötödikként ért célba. Kimi Räikkönen megszerezte idei első pontját, nyolcadik lett.

Négyből négy. Immáron ez Michael Schumacher idei mérlege, a Ferrari hatszoros világbajnoka ugyanis (a valószínűleg utolsó) San Marinó-i Nagydíjat is megnyerte. Igaz, hogy az időmérőn megverte Jenson Button, igaz, hogy a rajt után csak óriási nehézségek árán tudta maga mögött tartani Juan Pablo Montoyát (tudniillik kiszorította a kolumbiait a fűre), de néhány kör alatt összeszedte magát, s a boxban megelőzte a BAR angol pilótáját. (Érdemes megemlíteni: Schumacher tíz esztendővel ezelőtt is négy győzelemmel indított, s akkor világbajnok lett.)

Ezt követően gyakorlatilag érdektelenné vált a verseny, Schumacher körről körre növelte előnyét, üldözőinek esélye sem volt arra, hogy utolérjék. Button második helyét sem veszélyeztette senki, Montoya messze lemaradt a pályafutása eddigi legjobb eredményét elérő angoltól, kizárólag a kerékcseréknél volt némi izgalom.

Az előzések döntő többsége ugyanis a boxkiállások alkalmával történt, Fernando Alonso a harmadik szervizelésnél például két helyet lépett előre. A spanyol végül negyedik lett, igaz, Ralf Schumachert vitatható körülmények között előzte meg.

Szato Takuma motorja néhány körrel a leintés előtt elfüstölt, így történhetett, hogy az utolsó helyről rajtoló Kimi Räikkönen pontot szerzett. A finn idén először ért célba, s mindjárt feliratkozott a ponttáblázatra.

A Minardi magyarja, Baumgartner Zsolt (négy kör hátránnyal) befejezte a versenyt, a 15. helyen intették le. Csapattársa, Gianmaria Bruni nem ért célba.