Vágólapra másolva!
Internetes lapértesülés szerint elképzelhető, hogy a Forma-1-es Jordan-istálló 2005-től Toyota-motorokkal versenyez az eddigi Cosworth-erőforrások helyett. A barcelonai teszt első napján Fernando Alonso volt a leggyorsabb.

A grandprix.com értesülései szerint elképzelhető, hogy a Jordanekben 2005-től nem Cosworth-, hanem Toyota-motorok dübörögnek majd. A honlap úgy tudja, Eddie Jordan már meg is kezdte a tárgyalásokat a kölni központú együttessel, az erőforrások mellett sebességváltókat is vásárolna.

Amennyiben az üzlet valóban létrejön, a Toyota aerodinamikai segítséget is nyújtana a súlyos anyagi gondokkal küszködő istállónak. Mike Gascoyne technikai igazgató az RVX-04-es erőforrásról korábban azt mondta, nem csak hogy a mezőny egyik legjobbja, de kifejezetten megbízható is.

Keddtől Barcelonában tesztelnek a Forma-1-es pilóták, a nyitó napon Fernando Alonso volt a leggyorsabb. A spanyol versenyző viszonylag nagy előnnyel lett első, ideje azonban messze elmaradt a japán Szato Takuma (BAR-Honda) február 3-i 1:13.797-es nemhivatalos pályacsúcsától.

Barcelona, 1. nap:
1. Alonso (spanyol, Renault) 1:15.263 p (101 megtett kör)
2. Davidson (angol, BAR-Honda) 1:15.405 (97)
3. Trulli (olasz, Renault) 1:15.623 (62)
4. Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes) 1:15.766 (68)
5. Badoer (olasz, Ferrari) 1:15.845 (68)
6. de la Rosa (spanyol, McLaren-Mercedes) 1:15.929 (88)
7. Zonta (brazil, Toyota) 1:15.984 (103)
8. Panis (francia, Toyota) 1:16.455 (43)

[origo]/MTI