Vágólapra másolva!
Az olasz Legfelsőbb Bíróság formai hibákra hivatkozva megsemmisítette az Ayrton Senna halála ügyében született másodfokú ítéletet, s új eljárás lefolytatását rendelte el.

Négy évvel Frank Williams csapatfőnök, Patrick Head technikai igazgató és Adrian Newey volt főtervező felmentése után az olasz Legfelsőbb Bíróság perújrafelvételt rendelt el Ayrton Senna 1994-es halála ügyében. A bíróság csütörtökön hozta nyilvánosságra döntését, amellyel az eredeti ítéletet megsemmisítette, az Ansa hírügynökség értesülései szerint az első eljárás során elkövetett formai hibák miatt.

Senna autójának újbóli vizsgálata során kiderülhet, hogy esetleg mégis gondatlanság okozta a háromszoros világbajnok halálát az imolai San Marinó-i Nagydíjon. Az olasz törvények értelmében a bíróságnak előbb írásban nyilvánosságra kell hoznia indoklását, az új meghallgatások időpontját csak ezután lehet kitűzni.

A Legfelsőbb Bíróság egyébként már 2003 januárjában megsemmisítette a bolognai bíróság másodfokú ítéletét, ám több mint egy évig tartott, míg elrendelte az új procedúrát.