Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Williams-istálló német pilótája, Ralf Schumacher nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy a Malajziai Nagydíjon elfüstölt alatta a motor.

Ralf Schumacher a negyedik helyen haladt a sepangi futamon, amikor is a 27. körben kiállásra kényszerült motorhiba miatt. Ám az Autosportnak elmondta, nem foglalkozik a történtekkel, az efféle meghibásodások ugyanis nem túl gyakoriak szerinte a Williamsnél.

"Nem foglalkozom már a Malajziában történtekkel, nem is érdemes. Elég régen tapasztaltunk utoljára motorhibát, a nagy számok törvénye alapján jönnie kellett egynek. Ennyi belefér, s különben is biztos vagyok benne, nem lesznek ilyesféle gondjaink a szezon hátralévő részében. Meg aztán még mindig jobb, hogy most történt meg a dolog, nem pedig akkor, amikor, mondjuk, vezetek."

Nyilatkozott Sir Frank Williams csapatfőnök is, aki úgy véli, a közhiedelemmel ellentétben nem a gumik a legfontosabbak a Forma-1-ben. "Persze, lényegesek azok is, de mire mennének a csapatok négy kerékkel, ha nem lenne hozzájuk kiváló motor és kasztni?" - tette fel a költői kérdést Sir Frank, aki szerint tehát egy autó egészében emelkedhet riválisai fölé. "Forma-1-es gépet építeni művészet" - összegzett végül.