Vágólapra másolva!
Hiába támadták a Forma-1 új időmérő edzését, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, még legalább két futamon keresztül marad a jelenlegi rendszer.

Az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése után nem nagyon lehetett olyan embert találni, akinek elnyerte volna tetszését az új rendszer, nevezetesen, hogy kétperces szünettel elválasztva egymás után bonyolítanak le két tréninget. Az első arról dönt, hogy a második, rajtsorrendről döntő edzésen ki hányadikként indul, azaz a tavalyi péntek-szombati programot préselték bele az illetékesek két órába.

Igen ám, csakhogy többen unalomról, felesleges időpazarlásról beszéltek, Bernie Ecclestone is nemtetszésének adott hangot. Felmerült, hogy esetleg már a jövő vasárnapi, Malajziai Nagydíjra átalakítják a rendszert, de az FIA keddi közleménye szerint erre még legalább két futamig nem kerül sor.

A szövetség szóvivője szerint "túl korai" lenne még bármit megváltoztatni, három verseny után ellenben már mindenki sokkal okosabb lesz. "Sokan idegenkedtek a 2003-as szabályoktól, mégis, a tavalyi szezon a legjobbak egyike volt" - idézte a szóvivőt a BBC. "Na meg arról sem szabad elfeledkezni, hogy ezt a változtatást igazából a csapatvezetők akarták, hosszas egyeztetések után ők maguk jelentették ki: igen, erre gondoltunk."

Változhat az időmérő/sport/f-1/20040308sokkolta.html?pIdx=2