Vágólapra másolva!
Csak összeállt a Forma-1-es Jordan-istálló a 2004-es szezonra: a Bild értesülései szerint a német Timo Glock személyében immár a teszt- és tartalékpilóta is megvan. Az együttesből kiszorult Jos Verstappen Amerikát célozta meg, Giorgio Pantano meg úgy érzi, megérdemelten jut lehetőséghez a száguldó cirkuszban.

A Jordan 2004-es felállásáról sokáig nem sokat lehetett tudni, az elmúlt napokban azonban felpörögtek az események. Az előszerződéses Nick Heidfeld előbb bejelentette, elfogadja Eddie Jordan ajánlatát, majd múlt hét végén az is kiderült, csapattársa a nagy esélyes Jos Verstappen helyett az olasz Giorgio Pantano lesz. A Bild értesülései szerint immár teszt- és tartalékpilótát is szerződtetett az együttes, mégpedig a német Timo Glock személyében.

"Őrület! Egy álom! A szerződés keddi aláírása óta csak az első tréningre tudok gondolni" - lelkendezett a 21 esztendős versenyző, aki először március 5-én, Melbourne-ben bizonyíthatja, hogy érett a tartalékpilóta-szerepre. Persze, nem éri be ennyivel: "2005-ben már egy versenyzői állást is szeretnék megcsípni." A 2002-es német Forma-3-as bajnokról Eddie Jordan sokat sejtetően csupán annyit mondott, "Timo per pillanat Németország legnagyobb tehetsége."

Giorgio Pantano mindeközben interjút adott a La Gazzetta dello Sportnak. "Azt hiszem, megérdemelten jutottam ehhez a lehetőséghez, nem véletlen, hogy a Jordan már tavaly is érdeklődött irántam" - vélekedett az olasz pilóta. "Nem tagadom, szerződtetésemet szponzoraim tették lehetővé, akiknek ezúton is szeretnék köszönetet mondani." A Forma-3000 tavalyi harmadik, 2002-es második helyezettje úgy véli, hibázott, mikor itt-ott tesztelt egy kicsit.

"A hagyományos utat jártam be, előbb gokartoztam (mindig az élen voltam), majd eljutottam a Forma-3000-ig. Néhányszor Forma-1-es autót is tesztelhettem, mint 2001-ben a McLarent. De akarják tudni, mit gondolok erről? Még egyszer nem csinálnék ilyet. Mindenféle konkrét célok nélkül csak úgy tesztelni egy kocsit, hiba volt. Persze, akkor ezt nem így éreztem" - folytatta Pantano, aki 2002 novemberében a Williams-BMW-t próbálta ki. A 25 esztendős versenyző esélyeit illetően amúgy nem kerget hiú ábrándokat, tisztes helytállásban bízik, igazából csak ugródeszkának tekinti a Jordant.

Jos Verstappen, aki helyett nagy meglepetésre került Pantano a "sárgákhoz", a napokban álláskeresésbe kezdett, vagy tesztpilóta lesz, vagy valamelyik tengerentúli sorozatba igazol (ha már Amerika: a NASCAR-ban és az IRL-ben érdekelt Chip Ganassi, aki Alex Zanardit és Jimmy Vassert 1996 és 1999 között zsinórban négy CART-győzelemhez segítette, nem mellesleg pedig Montoyát is felfedezte, fontolgatja, hogy beszáll a Forma-1-be is). Konkrét ajánlata még nincs, egyelőre csak a tapogatódzó tárgyalások folynak. A hollanddal kapcsolatos hír még, hogy a Jordan után főszponzora, a Trust is bepipult menedzserére, Huub Rothengatterre, s kilátásba helyezte, megvonja támogatását, amennyiben említett úriember intézi tovább ügyeit. "Paff vagyok, nem is tudok mit mondani erre a hírre" - nézett nagyot Rothengatter.