Vágólapra másolva!
Paul Stoddart Minardi-főnök és Massimo Rivola csapatmenedzser is elismerőleg szólt Baumgartner Zsolt teljesítményéről, miután a magyar pilóta kedden két és fél másodperccel megjavította a gárda 2002-es misanói pályacsúcsát.

A festői adriai partvidék közelében, egész pontosan az olaszországi Misanóban kedden először tesztelhette Baumgartner Zsolt a Minardi 2004-es versenygépét, a tavalyi PS03-as alapjaira épült PS04B-t. A magyar pilóta 64 kört tett meg a 4060 méteres aszfaltcsíkon, legjobb ideje 1:11.080 volt: ez két és fél másodperccel jobb Mark Webber 2002-es rekordjánál, nem csoda hát, hogy a kiscsapat a nap végén úgy fogalmazott: "mindennel elégedettek lehetünk".

Különösen Baumgartnert fényezték a szakemberek, elsősorban Massimo Rivola csapatmenedzser dicsérte. "Elégedettek lehetünk a mai teszttel, az előzetesen tervezett teljes technikai programot végigcsináltuk" - nyilatkozta Rivola. "Elsősorban aerodinamikai és gumifejlesztési munkákat végeztünk, ezáltal értékes adatokhoz jutottunk, amelyek sokat segíthetnek az autó tökéletesítésében. Őszintén mondhatom, Zsolt remek munkát végzett, az egész technikai stábot lenyűgözte ez az ifjú tehetség: nemcsak gyors, hanem megbízható is."

A méltatásból kivette a részét Paul Stoddart csapatfőnök is. "Még csupán az autó első fellépésén vagyunk túl, mégis, Zsolt legjobb ideje, az 1:11.080 két és fél másodperccel jobb, mint Mark Webber 2002-es eredménye. A magyar fiú amúgy kiváló munkát végzett, 64 problémamentes kört tett meg. Figyelemre méltó, hogy a keddi időket a Cosworth új erőforrásával értük el, amelynek az új szabályok értelmében 700 kilométert kell kibírnia. Szintén nagyon elégedettek voltunk a Bridgestone abroncsokkal, amelyek kétségtelenül hozzájárultak Zsolt remek eredményeihez."

"Bár reggel mínusz két fok volt a hőmérséklet, és a hideg miatt kissé csúszott a teszt kezdete, végül mindent el tudtunk végezni, amit a mai napra terveztünk" - mondta még kedden a távirati irodának a 23 éves Baumgartner. "Most sokkal jobban éreztem magam az autóban, mint két hete a valenciai gyakorláson, ezúttal már az ülésbeállítás is tökéletesen rendben volt. A Valenciában tapasztaltakat hasznosítani tudtuk, így jobb alapbeállításokkal indulhattunk neki a mai tesztnek, ami azt jelentette, hogy a kezdetektől gyors volt az autó. Délelőtt és délután 3-3 órát töltöttem a Minardi-Cosworthban. Nagyot léptem előre, egyre jobban megismerem az autót."

A misanói Circuito Internazionalén szerdán Bruni, Baumgartner csapattársa folytatta a felkészülést, s tovább javította Baumgartner rekordját: az olasz pilóta 64 kört tett meg, s a leggyorsabbat 1:09.627 perc alatt teljesítette.

A Minardi egyébiránt nem kívánta kommentálni azokat a híreket, melyek szerint a magyar pilóta mégsem kívánja igénybe venni a magyar állam által felajánlott négymillió dolláros segítséget. Az istálló a versenyző és menedzsmentje belügyének tekinti, miből teremti elő a szerepléshez szükséges nyolcmillió dollárt, az anyagiakról szóló információkat korábban sem véleményezte. Ami a külföldi sajtót illeti, a dpa hírügynökség a menedzsmentre való hivatkozással azt írta, "a 23 esztendős versenyző a magyar államháztartás magas hiányára való tekintettel" mondott le a minisztériumi támogatásról...

[origo]