Vágólapra másolva!
A hétvégén a magyar fővárosba érkezik a Minardi-csapat, hogy saját hazájában köszönthesse Forma-1-es pilótáját, Baumgartner Zsoltot. A Minardi küldöttségét Paul Stoddart csapatfőnök vezeti, és eljön Budapestre Gianmaria Bruni, a 23 éves magyar versenyző csapattársa is.

A tesztidőpontok közelsége miatt az istálló nem tudta vállalni, hogy elhozza a Minardi-Cosworth 2004-es modelljét, ennek ellenére várhatóan különleges élményben lesz része az érdeklődőknek, a csapat ugyanis Budapestre szállít egy kétüléses Forma-1-es versenyautót, és a modellt Baumgartner Zsolt - egy filmforgatással egybekötve - vasárnap a kora délutáni órákban a főváros utcáin "teszteli" majd. Az elképzelések szerint végigautózik az Andrássy úton.

A speciális járművet a Hősök terén sorra kerülő fotózás alkalmával lehet majd megtekinteni, az igazi szenzáció azonban vélhetően az lesz, hogy a Városligetben a pilóta több kört is megtesz azokkal a szerencsés rajongókkal, akiket kisorsolnak. A húzásban részt vehet, aki hívja vagy hívta a már ismert támogatói telefonszámot (06-81-330-216) és így 500 forinttal segíti illetve segítette az első magyar Forma-1-es versenyző szereplését, továbbá, aki a 246-2671 vagy a 248-2808-as telefonszámon más összeg felajánlásával belép a támogatói klubba.

Baumgartner Zsolt mindeközben kedden az olaszországi Misanóban tesztelte a Minardi-Cosworth új, 2004-es modelljét. Az első magyar Forma-1-es versenyző összesen 64 kört tett meg a több mint négy kilométer hosszúságú pályán. "Bár reggel mínusz két fok volt a hőmérséklet, és a hideg miatt kissé csúszott a teszt kezdete, végül mindent el tudtunk végezni, amit a mai napra terveztünk" - mondta a 23 éves Baumgartner. "Most sokkal jobban éreztem magam az autóban, mint két hete a valenciai gyakorláson, ezúttal már az ülésbeállítás is tökéletesen rendben volt. A Valenciában tapasztaltakat hasznosítani tudtuk, így jobb alapbeállításokkal indulhattunk neki a mai tesztnek, ami azt jelentette, hogy a kezdetektől gyors volt az autó. Délelőtt és délután 3-3 órát töltöttem a Minardi-Cosworth-ban. Nagyot léptem előre, egyre jobban megismerem az autót."

A misanói Circuito Internazionalén szerdán Gianmaria Bruni, Baumgartner csapattársa folytatja a felkészülést. A Rimini közelében lévő, elsősorban a motorsportból ismert létesítményben két pálya található, a hosszabb 4,060 - ezen gyakorolt a magyar pilóta -, míg a rövidebb 3,488 km-es.