Vágólapra másolva!
Azok után, hogy Antonio Pizzonia csütörtökön pályacsúcsot autózott a valenciai tesztelésen, az Autosportnak elárulta: 2004-ben a Williams tesztpilótája lesz.

Hiába ért csúfos véget Antonio Pizzonia jaguaros pályafutása, a brazilban továbbra is lát fantáziát a Williams vezetősége. Mondjuk, nem is alaptalanul, az istálló színeiben ugyanis Pizzonia megdöntötte Juan Pablo Montoya körrekordját a valenciai tesztelésen, csütörtökön.

A dél-amerikai a nap végén az Autosport munkatársának elárulta, egész évben a kék-fehérek tesztpilótája lesz. "2004-ben a Williamsnél dolgozom. Boldog vagyok, hogy visszatérhettem a csapathoz, azon leszek, hogy jó eredményekkel segítsek a fejlesztésekben. Nagyszerű lenne, ha világbajnoki címet ünnepelhetnénk az év végén" - mondta Pizzonia, aki 2002-ben már dolgozott ebben a szerepkörben a grove-iaknál. Tavalyi, félresikerült szezonja után sokat beszéltek arról, hogy Marc Gené mellett a Williams másik tesztpilótája lesz idén, s lám, igaza lett a jósoknak.

"2005-ben újra 'főállású' szeretnék lenni, be fogom bizonyítani, hogy méltó vagyok a bizalomra. Különösebben egyébként nem lepett meg, hogy pályacsúcsút értem el, bár kicsit fura volt újra autóba ülni, hiszen fél évig nem vezettem: korábban soha nem hagytam ki ennyit."