Vágólapra másolva!
Baumgartner Zsolt a szerdai váltóproblémák után csütörtökön alaposan megismerkedhetett a Minardi-Cosworth új konstrukciójával. A magyar Forma-1-es versenyző a valenciai pályán több mint 100 körön keresztül próbálgathatta autója új beállításait a csapat útmutatásainak megfelelően. A pilóta elmondta, hogy a megerőltető nap végén az istálló vezetése elégedetten értékelte a csütörtöki tesztprogram végrehajtását.

Ezen a napon Antonio Pizzonia volt a leggyorsabb, aki meg is döntötte Juan Pablo Montoya szerdai 1:09.306 p-es körrekordját. Baumgartner kilencedik lett.

"Öt hónapos kihagyást követően rendkívül megerőltető volt a mai nap. Elszoktam a versenyautóktól, így nem volt könnyű újra felvenni a Forma-1 ritmusát, miközben ráadásul egy számomra teljesen új autóval is ismerkednem kellett" - mondta a 23 éves magyar pilóta. "Nagyon örültem annak, hogy ezúttal nem volt műszaki problémánk, így rendületlenül róhattam a köröket. Több mint 100 kört tettem meg, és számomra ezúttal elsősorban a mennyiség volt a fontos, hiszen rengeteg új, meglepő dolgot tapasztaltam a Minardi autójában. Vannak apróságok, melyeken változtatnunk kell majd. Az egyik ilyen bizonyosan az üléspozíció lesz, mivel az egyik biztonsági öv nagyon nyomta a medencecsontomat, és a teszt vége felé már komoly fájdalmakat okozott. Sokat mentem teletankolt autóval, de kipróbálhattam azt is, hogy miként viselkedik a Minardi, ha könnyű."

Baumgartner hozzátette: a csapattal jól együtt tudott dolgozni. Megjegyezte, hogy nagyon fontosak lesznek az első versenyig hátralévő tesztek, és az, hogy minél több időt tölthessen az autóban a versenypályán.

Altesti fájdalmai miatt a tervezettnél előbb be kellett fejeznie a tesztelést Valenciában Ralf Schumachernek, a Williams-BMW német pilótájának. "Először reggel éreztem, majd a délelőtt folyamán egyre erősebb lett a fájdalom, s végül odáig jutottam, hogy nem tudtam beülni az autóba" - nyilatkozott honlapján a fiatalabb Schumacher fivér.

A pilótát még Spanyolországban megvizsgálták, de nem tudták megállapítani, hogy mi okozhatja a problémát, ezért további ellenőrzésre visszarepült otthonába, Salzburgba. Az osztrák orvosok szerint nincs komoly baja, bár a pontos diagnózist nem árulták el. Ralf Schumacher gyógyszeres kezelést kap, s hétfőtől - a korábbi terveknek megfelelően - folytathatja a gyakorlást Barcelonában.

Valencia, harmadik nap:
1. Pizzonia (brazil, Williams-BMW) 1:09.165 p - 63 megtett kör
2. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:09.412 - 93
3. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:10.437 - 88
4. Fisichella (olasz, Sauber-Petronas) 1:10.466 - 76
5. Button (angol, BAR-Honda) 1:10.474 - 96
6. Klien (osztrák, Jaguar-Cosworth) 1:11.240 - 103
7. da Matta (brazil, Toyota) 1:11.298 - 91
8. Davidson (angol, BAR-Honda) 1:11.717 - 93
9. Baumgartner (Minardi-Cosworth) 1:13.304 - 103

A korábbi napok legjobbjai:
kedd: Gené 1:10.198 p - 74 megtett kör
szerda: Montoya 1:09.306 p - 59