Vágólapra másolva!
Egy ideig úgy tűnt, egyezség született a Mol és Baumgartner Zsolt menedzsmentje között a magyar versenyző Forma-1-es támogatása ügyében, az olajtársaság ugyanis visszavonhatatlan szponzorációs szándéknyilatkozatot tett, amely akkor lépett volna érvénybe, ha a jórészt állami tulajdonú (a Baumgartner versenyzési jogaival rendelkező) kft. teljesíti a kért garanciákat. A menedzsment szerint ugyanakkor ezek a feltételek teljesíthetetlenek, ezért valószínűleg ellehetetlenül a pilóta minardis szereplése. A MOL viszont február 29-ig fenntartja szponzorációs szándéknyilatkozatát.

A Mol Rt. bízik abban, hogy a Baumgartner Zsoltba fektetett eddigi támogatás nem vész kárba, így a 22 éves versenyző indul az idei Forma-1-es világbajnokságban - tudatta a tárgyalásokon a céget képviselő Szórád József ügyvezető igazgató csütörtökön a távirati irodával. Ezért a Mol megtette "immáron visszavonhatatlan" szponzorációs szándéknyilatkozatát arra az esetre, ha a kért garanciákat a többségében állami irányítású kft. biztosítani tudja.

Ebben a cég megerősítette, hogy "a korábbi tárgyalásokat követően kibocsátott, eredeti szándéknyilatkozatban megjelölt keretnél akár magasabb, teljesítményarányos, külön megnövelt motivációs összeggel" támogatja Baumgartner Zsolt F1-es versenyen való részvételét, mihelyst a garanciális kérdések tisztázására sor kerül.

"Szerdán megindultak a tárgyalások a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium által kijelölt tárgyalópartnerrel, aki egyben a Baumgartner Zsolt Forma-1-es szereplésével kapcsolatos, többségében állami irányítású kft.-t is képviseli. A tárgyalások konstruktív légkörben zajlottak, a Mol természetesen az új tárgyalópartnertől is azonos garanciákat vár el ugyanúgy, mint az előzőtől" - mondta Szórád József. "Annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt a tárgyalások eredményesen lezárulhassanak, a Mol megtette immáron visszavonhatatlan szponzorációs szándéknyilatkozatát arra az esetre, ha a kért garanciákat a nevezett kft. biztosítani tudja."

Mint megtudtuk: a Mol eredeti szándéknyilatkozata minden konkrétumot nélkülözött, a mostani ellenben az összes lényeges adatot tartalmazza. Az olajtársaság természetesen feltételeket is szabott (értsd garanciákat kért), amennyiben ezeknek a jórészt állami tulajdonú (a Baumgartner versenyzési jogaival rendelkező) kft. eleget tesz, a Mol teljesíti vállalásait. A kért garanciák egyébiránt teljesen elfogadottak a Forma-1 világában, legalábbis a vállalat szerint.

A versenyző menedzsmentje ugyanakkor nem tudja elfogadni a Mol visszavonhatatlannak minősített szponzorációs szándéknyilatkozatát, ami azt jelenti, hogy a december 23-án megkötött szerződés ellenére Baumgartner Zsolt valószínűleg nem indulhat a Minardi-Cosworth-szal a március 7-én Melbourne-ben kezdődő világbajnokságon.

Bizakodó GYISM
"Bízunk abban, hogy a menedzsment a közeljövőben eleget tudtenni a decemberben kötött szerződésben vállalt kötelezettségeinek és lehetővé válik, hogy a négymillió dolláros szponzori támogatás mellé az állam is befektesse az ennek az összegnek megfelelő 844 millió forintot - mondta az MTI-nek Szigetvári Viktor, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium sajtófőnöke. "A GYISM a kormányhatározatnak megfelelően továbbra is tartja az ajánlatát, hiszen még van néhány nap a megegyezésre" - jelentette ki Szigetvári.


Információink szerint az ajánlat egyik vitatott pontja az, hogy a Mol felosztotta a Baumgartnernek szánt pénzösszeget. Egységnyi utalás feltétele, hogy a pilóta célba érjen.

Lukács Bea, a Mol szóvivője az [origo] érdeklődésére úgy nyilatkozott, egyelőre nem tudja, lesznek-e még csütörtökön további tárgyalások az ügyben, ám nagy valószínűség szerint nem: Baumgartner menedzsmentje nem lát reményt a konszenzusra.

Pénteken derült ki, hogy a Mol újra kívánja tárgyalni Baumgartner Zsolt szponzori támogatásának feltételeit, mivel megváltoztak az eredeti feltételek, s a cég bizalma megrendült a pilóta menedzserében, Frank Tamásban. Sajtóértesülések szerint a vállalat az eredetileg tervezett 380 millió forintos támogatást 60 millióra akarja csökkenteni. Frank Tamás válaszul vasárnap felajánlotta lemondását, ha személye akadálya lehet egy esetleges szerződéskötésnek.

A kormány még múlt szerdán döntött arról, hogy az idei költségvetés tartalékából 844 millió forintot fektet abba a cégbe, amely Baumgartner Forma 1-es jogait birtokolja. Az állami befektetés egyetlen feltétele az, hogy a jelenleg külföldön készülő versenyző és menedzsmentje teljesítse korábban tett szponzori vállalásait, vagyis teremtse elő az induláshoz szükséges összeg hiányzó részét, mintegy négymillió dollárt.

Kondor László, a Baumgartner-ügyben a sportminisztérium által megbízott közvetítő kedden felvette a kapcsolatot a Mol illetékes vezetőivel, az érdemi tárgyalások szerda délután kezdődtek meg. Az idő sürgeti (sürgette) a feleket, mivel elvileg csütörtökön már kétmillió dollárt kell(ene) átutalni a Minardinak, igaz, a 2003. december 23-án megkötött szerződés egyhetes "csúszást" még megenged.