Vágólapra másolva!
Forradalmiként emlegeti mindenki a Forma-1-es Williams-istálló új autóját, az FW26-ost, pedig ősrégi konstrukciót vettek elő a mérnökök: a meghökkentő orrkialakítással már harminc éve megpróbálkoztak.

Érdekes cikket közölt a minap az F1Total.com, a szakportál egy amerikai mérnökre hivatkozva azt írta, az új Williams korántsem olyan forradalmi, mint azt sokan hiszik. Mike Devinnek a szokatlan orr-részre pillantva rögvest eszébe jutottak a '70-es évek, amikor is hasonló megoldással kísérletezett.

Devin 1972-ben Pat Patrick istállójánál dolgozott, amely Brabham-kasztnikkal versenyzett. Az azóta már visszavonult mérnök Indianapolisban szinte teljesen ugyanolyan konstrukcióval rukkolt elő, mint most a Williams, de persze apróbb különbségek azért akadtak. "Ha elég sokáig várunk, előbb-utóbb minden megoldás előjön újra" - mondja Devin, ugyanakkor emlékeztet arra, nemcsak előnyei, hátrányai is voltak az újszerű kialakításnak. "Leszorítóerő ugyan volt bőven, ám cserébe alaposan megnőtt az autó légellenállása. Fogalmam sincs egyébként, miként jutott eszembe ez az ötlet, valószínűleg megálmodtam."

Johnny Rutherfordnak, aki a csapat egyik versenyzőjeként kipróbálhatta a "lyukas" megoldást, szép emlékei vannak az autóról, ám neki is rögtön eszébe jutottak a hátrányok. "Ragasztószalagnak becéztük, szinte tapadt az aszfalthoz" - nosztalgiázott Rutherford. "Új volt és más, mint az akkori versenygépek, de nem volt igazán jó. Elöl volt egy hatalmas lyuk, s az összes levegő ott gyűlt össze."

A csapat által bevetett új orr ugyan lehetővé tette, hogy a versenyzők végig padlógázzal mehessenek az indianapolisi pályán, a beömlő hatalmas mennyiségű levegő viszont túl nagy tehernek bizonyult az Offenhauser-erőforrások számára, így a versenyt Rutherford, valamint Swede Savage is motorhibával fejezte be.

A Williams mindeközben folytatta a tesztelést Jerezben, igaz, Ralf Schumachernek ezúttal csak a toyotás Ryan Briscoe-val kellett osztoznia az aszfaltcsíkon. Egy ideig úgy nézett ki, a gyakorlásból nem lesz semmi, szinte átláthatatlan köd borult ugyanis a pályára. Mivel a mentőhelikopter baj esetén nem tudott volna felszállni, el kellett halasztani a tesztelés kezdetét. A résztvevők alacsony száma miatt Ralf Schumacher ezúttal elsősorban nem a gyors körökre koncentrált, hanem versenyszimulációt teljesített - sikeresen. Összesen 90 kört tett meg, de az ausztrál Briscoe sem pihent: 107 fordulót teljesített, s alig maradt el a német legjobb idejétől.

Jerez, hatodik nap:
1. R. Schumacher (német, Williams) 1:17.875 (90 megtett kör)
2. Briscoe (ausztrál, Toyota) 1:17.959 (107)