Vágólapra másolva!
Holland lapértesülés szerint Jos Verstappen lesz a Jordan-Ford egyik versenyzője a 2004-es Forma-1-es világbajnokságban. A felek állítólag már mindenben megegyeztek, de azt csak a jövő héten jelentik be.

Ha a holland pilóta valóban Eddie Jordan istállójához kerül, akkor a 10 csapatos mezőnyben már csak egy - félig-meddig betöltött - versenyzőhely lesz kiadó. A Sauber-Petronastól menesztett német Nick Heidfeld előszerződéssel rendelkezik a Jordan-Fordnál, de azt még nem véglegesítették.

Verstappen 2003-ban a Minardi-Cosworthnál - ahol idén Baumgartner Zsolt és az olasz Gianmaria Bruni jut szerephez - volt, de nem szerzett pontot. A holland pilóta főtámogatója, a Trust International december 18-án hozta nyilvánosságra, hogy 2004-ben a Jordan-Fordot s nem a Minardi-Coswortht akarja szponzorálni. Eddie Jordan többször tárgyalt is a vállalat vezetőivel, s úgy tűnik, hogy sikerrel.

Ezen a héten Baumgartner Zsolt csapata, a Minardi-Cosworth is megkezdi a felkészülést a márciusban kezdődő világbajnokságra, ennek jegyében a 20 éves Norbert Siedler tesztelhet az olaszországi Vallelungában. Az osztrák reménység szponzorai révén jutott a lehetőséghez.

Siedler édesapja egykor a legendás Gerhard Berger egyik szerelője volt, így a fiatalember korán "megfertőződött" az autósporttal. Kilencévesen kezdett versenyezni, legutóbb a népszerű Nissan Világsorozatban szerepelt. Az osztrák tehetség mellett Vallelungában az olasz Fabrizio del Monte is tesztel a Minardival, míg a Renault juniorcsapatából a finn Heikki Kovalainen és az argentin José-Maria López jut lehetőséghez.