Vágólapra másolva!
Az újév ötödik napján leplezi le a Williams-BMW 2004-es autóját, az FW26-ost, így az eddig bejelentett dátumok alapján a kék-fehérek mutatkoznak be először a nagyközönségnek.

Meglepően korán, már január 5-én bemutatja új autóját a Williams-BMW, így várhatóan elsőként debütál az egész mezőnyből. Eddig a Sauber-Petronas vezette a vonatkozó a listát, a svájciak január 12-én, Salzburgban mutatkoznak be a nagyközönségnek, utánuk a Toyota következik január 17-én (az eseményre Kölnben, a csapat főhadiszállásán kerül sor - az amúgy is látványosnak ígérkező bemutató mellett különleges lehetőséghez jutnak a résztvevő újságírók, "nyílt nap" keretében betekinthetnek a Forma-1-es istálló kulisszái mögé), majd a Jaguar egy nappal később, végül a Renault január 29-én.

A kék-fehérek egyelőre nem árulták el, pontosan hol kerül sor a ceremóniára, egyes források mindenesetre tudni vélik, hogy a barcelonai aszfaltcsíkon történik meg a leleplezés, a gárda két pilótájának, Ralf Schumachernek és Juan Pablo Montoyának a jelenlétében.

Az FW26-ossal egyidőben új weboldalát is bemutatja majd a Williams, az oldal angol és német nyelven is elérhető lesz.