Vágólapra másolva!
Többnapos bizonytalanság után véglegessé vált, hogy jövőre nem rendeznek Forma-1-es futamot Kanadában. A verseny törlését Bernie Ecclestone ismerte el, pedig sokáig tagadta, hogy erre sor kerül.

"Az elmúlt néhány napban számtalan kijelentést tulajdonítottak nekem a Kanadai Nagydíjjal kapcsolatban. Ezeket figyelmen kívül kell hagyni, mivel a sajtónak semmit nem mondtam, azt leszámítva, hogy a 2004-es versenynaptár még nem készült el" - idézi az autósport elitkategóriájának első számú vezetőjét a FOM (Formula One Management) közleménye.

"Most viszont megerősíthetem, hogy küldtünk egy levelet a futam főszervezőjének, hogy a FIA Forma-1-es világbajnokság kanadai eseménye nem kerül be a 2004-es naptárba. Ennek oka, hogy a kanadai kormány hatályba léptette a dohányipari szponzorációra vonatkozó teljes tilalmat. A promóterrel kötött szerződésünkben szerepel egy olyan kikötés, hogy amennyiben ez megtörténik, jogunk van kihagyni a versenyt. A Belga Nagydíj is emiatt maradt ki a 2003-as futamok sorából."

A rendezők a múlt héten azt állították, Ecclestone levélben közölte velük a hírt, ám az érintett ezt eddig nem ismerte el, így a futam sorsát eddig bizonytalanság övezte.

A kanadai viadal helyére jövőre a Belga Nagydíj kerülhet be azzal, hogy a helyi parlament augusztus elején elfogadott egy törvényt, amely lehetővé teszi a helyi dohányreklám tilalom időszakos felfüggesztését. Így elhárult a legnagyobb akadály az elől, hogy ismét Forma-1-es futamot rendezhessenek Spa-Francorchamps-ban.

A Nemzetközi Automobil Szövetség vezérkara tavaly októberben határozott arról, hogy a dohányhirdetések helyi tilalma miatt kiveszi a versenynaptárból a belga GP-t. Ezt követően decemberben a képviselőház elutasította azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tette volna, hogy a tiltást pár napra felfüggesztve 2006-ig mégis a programban maradhasson a spai verseny. A visszatérésnek így az volt a feltétele, hogy e tekintetben új törvény szülessen.

Az Európai Unió 2005 nyarától tiltja a dohánytermékek reklámozását az országokon átnyúló nagy eseményeken, Belgiumban viszont - a zöldek kezdeményezésére - már idén életbe lépett a tilalom. A májusi választásokon azonban módosult a parlament összetétele - éppen a zöldek rovására. A törvénymódosításra így - korántsem váratlanul - végül is sor került.

A két héttel ezelőtti hockenheimi Német Nagydíjon jelen volt Sege Kubla vallon gazdasági miniszter, aki Bernie Ecclestone-tól, a Forma-1 első számú vezetőjétől ígéretet kapott arra, hogy jövőre lesz belga futam. A június végén közzétett programtervezetben augusztus 29-i dátummal szerepel a verseny.