Vágólapra másolva!
A Forma-1-es McLaren-Mercedes-istálló tesztpilótája, Alexander Wurz szerdán kipróbálja végre a csapat 2003-as esztendőre épített versenygépét. Az MP4-18-asról napvilágot láttak az első hivatalos fotók, motorja állítólag a legerősebb lesz a mezőnyben.

Sokáig halogatta a McLaren-Mercedes idei autójának bemutatását, szerdán azonban lehull végre a lepel az MP4-18-asról. A Paul Ricard versenypályán a wokingiak tesztpilótája, Alexander Wurz tesz meg néhány fordulót az új kocsival, amely a tervezők szerint forradalmi újításokat tartalmaz, s teljesen eltér a többi Forma-1-es autótól.

Itt van mindjárt az autó orra, amelyet Adrian Newey igencsak kecsesre formált meg, rövidebb, laposabb és íveltebb lett, mint amilyet eddig bármilyen Forma-1-es autónál láthattunk. Az első vezetőszárny kialakítása is ehhez a furcsa elképzeléshez igazodik, soha nem látott ívet kapott az alkatrész. Jellegzetes újdonság még, hogy az oldalsó légbeömlő nyílásokat keskenyre szabták, s a motor is új burkolatot kapott. Az MP4-18 ugyan csak néhány centivel, de rövidebb lett elődjénél, s állítólag valóságos aerodinamikai csoda.

A motort illetően sem panaszkodhat David Coulthard és Kimi Räikkönen, az autóba ugyanis a Mercedes új erőforrása kerül, s a hírek szerint lóerők tekintetében alaposan felülmúlja az eddigi éllovas BMW tudását. Nem csoda hát, hogy Adrian Newey főtervező elégedetten nyilatkozott művéről, amelyet egyes lapok máris egy delfin kecsességéhez hasonlítanak. "Ennek az autónak a megalkotását sokkal több kutatómunka előzte meg, mint eddig bármelyikét, amellyel valaha dolgoztam" - mondta Newey. "Nem csak apróságokat változtattunk meg, hanem szabad szemmel is látható módosításokat hajtottunk végre a kasztnin: ilyen például a teljesen új orr-, illetőleg hátsó rész. Összességében szemlélve az MP4-18-ast, vélhetően minden idők legkifinomultabb Forma-1-es autóját alkottuk meg."

Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója sem szerénykedett. "Büszkék vagyunk erre az autóra" - jelentette ki Haug. "Tavaly a Ferrari óriási előnyt szerzett, ezért nem is lehetett más a célunk, mint hogy utolérjük őket. Szerintem sikerrel jártunk." Haug elárulta azt is, hogy a tervezésnél elsődleges szempont volt, hogy az autó súlypontját a lehető legmélyebbre tegyék, ezáltal növelve a kanyarstabilitást. "Ezt is sikerült megoldanunk, mégpedig oly módon, hogy a motort a lehető legmélyebbre süllyesztettük a kasztniban."

Alexander Wurzra vár tehát a feladat, hogy szerdán bebizonyítsa, valóban forradalmi autót alkotott a McLaren. Sokáig egyébként csak a teszteléseken lehet megcsodálni az MP4-18-ast, versenyen ugyanis addig nem vetik be, míg minden téren le nem veri a tavalyi autót. Ez legkorábban a június 29-én esedékes Európai Nagydíjon várható, de elképzelhető az is, hogy csak a július 6-i Kanadai Nagydíjon debütál éles körülmények között. Addig marad az MP4-17-es módosított, D jelű változata.

Le Castellet (Paul Ricard versenypálya), első nap:
1. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:12.089 (89 megtett kör)
2. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:12.673 (97)
3. Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes) 1:13.135 (78)
4. Panis (Toyota) 1:13.724 (67)
5. de la Rosa (spanyol, McLaren-Mercedes) 1:13.876 (96)

Valencia, első nap:
1. Szato (japán, BAR-Honda) 1:12.90 (104)
2. Davidson (brit, BAR-Honda) 1:13.50 (87)
3. Jani (finn, Sauber-Petronas) 1:16.40 (60)