Vágólapra másolva!
Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke szerint a "nem túl távoli jövőben" jelentős motorgyártókat veszíthet a Forma-1. Forma-2-nek keresztelnék át a Forma-3000-es sorozatot.

Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke egy interjúban úgy nyilatkozott, több mint valószínű, hogy a nem túl távoli jövőben minimum kettő, jelentős erőket képviselő motorgyártó száll ki a Forma-1-ből. Az FIA első embere arra a kérdésre válaszolt így, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy 2007 végéig, az úgynevezett Concorde-egyezmény lejártáig minden a jelenlegi állapotok szerint marad a száguldó cirkuszban.

"Úgy gondolom, legkevesebb két gyártónak kérdéses a jövője, cseppet sem kizárt, hogy ők hamarosan befejezik Forma-1-es tevékenységüket" - válaszolta Mosley, aki ugyan nem nevezte meg, kikre gondol, majdnem biztos azonban, hogy a Mercedesre és a BMW-re.

A Mercedesről még az F1Racing című magazinnak adott nyilatkozatában jegyezte meg, hogy idén hatodik éve vannak jelen a Forma-1-ben, márpedig korábban maximum öt évet töltöttek egyszerre a száguldó cirkuszban. Azaz a McLarennel minden eddigi rekordjukat megdöntötték, s Max Mosley szerint elképzelhető, hogy nemsokára ismét elbúcsúznak az autósportok elitkategóriájától. A BMW részéről folyamatosan fennáll annak lehetősége, hogy kiszállnak a Forma-1-ből, ennek némiképp ellentmond, hogy Mario Thiessen, a német gyár motorsportokért felelős igazgatója nemrégiben azt mondta, 2004 után is jelen szeretnének lenni a sorozatban.

Persze nem szabad elfeledkezni arról, hogy a Mercedes és a BMW azon öt gyártó közé tartozik, amely új versenysorozat létrehozásával fenyegette meg a Nemzetközi Automobil Szövetséget, amennyiben nem kapnak nagyobb részesedést a televíziós bevételekből.