Vágólapra másolva!
Az ötszörös világbajnok Michael Schumacher Ferrarival kötött szerződése ugyan 2004 végéig érvényes, egyes sajtóértesülések szerint azonban a német már korábban befejezheti pályafutását. A barcelonai tesztelésen Pedro de la Rosa volt a leggyorsabb.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Michael Schumacher 2004 végéig kötött szerződést a Ferrarival, a megállapodás értelmében ebben az esztendőben 45 millió euróval gyarapodik bankszámlája. Noha a Ferrari már megtette ajánlatát a szerződéshosszabbításra, Schumacher vonakodik arra igent mondani, az anyagi gondokkal küszködő anyacég, a Fiat ugyanis hétmillió euróval kevesebbet kínált fel neki a 2005-ös szezonra.

S ha mindez még nem lenne elég, a kissé csalódást keltő szezonkezdet után (Melbourne-ben csak a negyedik, míg Sepangban hatodik lett Schumacher) az olasz s német média is ostorozni kezdte a korábban egekig magasztalt Ferrari-pilótát, s a kerpeninél ezzel állítólag betelt a pohár: (átmenetileg) elege lett a Forma-1-ből, s nem zárta ki annak lehetőségét, hogy már 2004 előtt szögre akasztja a bukósisakját. Azok a szalagcímek tették egyébként különösen elkeseredetté, melyek a rossz eredmények után mindjárt azt kezdték hangoztatni, "Schumacher elárulta a Ferrarit", s egyébként sem szokta meg, hogy nem a dobogó tetejéről integet a közönségnek.

Idén is Schumié lehet a Sport-Oscar/sport/20030325iden2.htmlSchumi nem fél a háborútól/sport/f-1/20030320schumi.htmlSchumacher Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=25513Ferrarihttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=27940

Willi Weber, Schumacher menedzsere a Bild című német napilapnak azt nyilatkozta, valóban fennáll a veszélye annak, hogy a Forma-1-ben eleddig majdnem mindent rekordot megdöntő világbajnok már 2004 vége előtt elhagyja a száguldó cirkuszt, jelenlegi szerződését is képes lenne felrúgni. A megállapodásban egyébként egy olyan passzus is benne foglaltatik állítólag, mely lehetővé teszi Schumacher számára a távozást. "Michael még mindig nem kért meg arra, hogy tárgyalásokat kezdeményezzek a Ferrarival szerződésének meghosszabbításáról, egyelőre nincs is napirenden a téma" - mondta Weber. "Az emberek ráadásul mindent megtesznek azért, hogy kisebbítsék érdemeit, emiatt elképzelhető, hogy befejezi a versenyzést." Weber ugyanakkor kizárta annak lehetőségét, hogy Schumacher másik istállóban folytatná pályafutását.

Schumacher nélkül a Forma-1 kétségtelenül veszítene varázsából, Hans Joachim Stuck, egykori német pilóta szerint azonban a válság csak átmeneti lenne. "Alapvetően senki sem pótolhatatlan" - mondta Stuck. "Másrészről viszont egy Schumacher szintű pilóta roppant hasznos tud lenni egy csapat számára, tapasztalatot ugyanis nem lehet pénzért vásárolni. Akad három-négy versenyző, akik ugyanolyan autóban hasonló teljesítményre lennének képesek, azt azonban kétlem, hogy ugyanúgy világbajnoki címhez tudnák segíteni együttesüket, mint tette azt Michael a Ferrarival. Távozása nagy érvágás lenne a maranellóiaknak, de idővel begyógyulna a seb."

A Ferrari 1975-ös és '77-es világbajnoka, Niki Lauda ellenben azt tanácsolja Schumachernek, ne figyeljen a szélsőségeiről elhíresült olasz sajtóra. "Michael ismerhetné már az olaszokat" - kezdte Lauda. "Náluk ha valaki nyer, hős, ha azonban másnap veszít, máris tökfilkó. Már a következő versenyen megtörténhet, hogy Michael söpri be az első helyet, figyeljék meg, akkor megint a mennyekbe fogják emelni."

[origo]

McLaren-Mercedeshttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29796

Pedro de la Rosa, a McLaren-Mercedes spanyol tesztpilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok barcelonai gyakorlásának második napján, így tovább nőttek esélyei arra, hogy az együttes második számú tesztpilótája legyen. A második legjobb időt csapattársa, a skót David Coulthard érte el.

Az ötszörös világbajnok német Michael Schumacher csütörtökön kezdi meg a tesztelést a katalán városban.

Barcelona, második nap:
1. de la Rosa (spanyol, McLaren-Mercedes) 1:15.506 (31 megtett kör)
2. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 1:16.132 (65)
3. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:16.144 (85)
4. Montoya (Williams-BMW) 1:16.373 (73)
5. Badoer (olasz, Ferrari) 1:17.571 (65)
6. Button (angol, BAR-Honda) 1:17.734 (107)
7. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:17.964 (87)

A keddi legjobb:
Gené 1:17.288 (48)

Gené volt a leggyorsabb Barcelonában/sport/f-1/20030325azf1pilotak.html?pIdx=2